Szeptemberben csökkenhet, jövőre pedig teljesen megszűnhet a jegybanki beavatkozás az USA-ban - vélik a Bloomberg áltak megkérdezett elemzők. Ben Bernanke szerdai esti szavainak hatására nőtt azoknak az aránya, akik az eddiginél korábbra várják az eszközvásárlások visszafogását. Szeptemberben a jelenlegi 85 milliárdról 65 milliárdra csökkenhet a havi keret.
A Bloomberg által megkérdezett elemzők közül egyre többen látják úgy, hogy szeptemberben az eszközvásárlások visszafogása mellett dönt a Fed, vette át a Portfolio. Június elején még csak 27 százalékuk említette a szeptembert, mint lehetséges időpontot, most viszont 44 százalékuk. A változás nyilvánvalóan Ben Bernanke szerda esti sajtótájékoztatójának tudható be, ahol többször is elhangzott, hogy az eszközvásárlások visszafogása az év második felében/év vége körül várható. A megkérdezettek szerint szeptemberben a jelenlegi 85 milliárdról 65 milliárdra csökkenhet a havi keretösszeg. Azzal kapcsolatban egyébként nem változott az elemzők véleménye, hogy első körben mennyivel csökkenhet a beavatkozás mértéke. Június elején és most is 20 milliárdot mondtak.
Olyanok is voltak, akik csak az év utolsó hónapjaiban számítanak változásra. 15 százalék mondta, hogy októberre várja a bejelentést, 28 százalékuk szerint viszont csak decemberben fog lépni a Fed. A fennmaradó 13 százalék azon a vélemény van, hogy az eszközvásárlások visszafogása csak jövőre várható. A felmérés eredményei részben összefüggnek azzal, hogy általánosságban véve az elemzők pesszimistábbak mint a Fed. Míg a jegybanki elemző stáb idén 2,6, jövőre pedig 3,5 százalékos növekedéssel számol, addig az elemzők (a Bloomberg szerint) idénre 1,9, jövőre pedig 2,7 százalékos növekedést várnak.
A legfrissebb eszközvásárlási program tavaly ősszel indult, ami kezdetben havi szinten 40 milliárdnyi jelzálog-fedezetes eszköz megvásárlását jelentette, decemberben azonban újabb résszel egészült ki a program, így a jelzálog-fedezetes eszközök mellett már állampapírokat is vásároltak (45 milliárd dollár értékben).
Az eheti kamatmeghatározó ülést megelőző hetek ellentmondásos jegybankári nyilatkozatai elbizonytalanították a piacokat az eszközvásárlások jövőjét illetően, Ben Bernanke szerdai szavai alapján azonban az a forgatókönyv tűnik valószínűbbnek, amely szerint az év második felében csökkentik ennek mértékét.