Index Vakbarát Hírportál

Mi lesz Amerikával?

2013. október 1., kedd 13:45

Az amerikai kormányzati funkciók részleges leállása elsősorban az amerikai gazdaság növekedésére gyakorol közvetlen hatást, de ha a költségvetés híján életbe lépett korlátozások nem tartanak sokáig, akkor ez a hatás sem lesz drámai - jósolták keddi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

A citybeli szakértők szerint - főleg a globális kockázatvállalási hajlandóság szempontjából - sokkal nagyobb rizikó az amerikai államadósság-limit emeléséről szóló egyezség esetleges elmaradása. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays közgazdászai keddi elemzésükben úgy becsülték, hogy az amerikai kormányzati leállás minden hete 1,6 százalékkal csökkenti a szövetségi szintű kormányzati fogyasztási és beruházási kiadásokat negyedéves kivetítésben, szezonális kiigazítással számolva.

A ház stratégáinak számításai szerint ez - szintén szezonális kiigazítással kalkulálva - minden egyes hét után 0,1 százalékponttal veti vissza az amerikai gazdaság éves összevetésű növekedési ütemét. Feltételezve, hogy a kormányzati leállás átmeneti, az amerikai gazdaság növekedésére gyakorolt hatás összességében mérsékelt lesz, és a piaci kockázatvállalási készség is várhatóan csak kismértékben csökken, ennek megfelelő csekély eladási hullámmal - jósolták keddi elemzésükben a Barclays londoni szakértői.

A ház elemzői hangsúlyozták, hogy a korábbi évtizedek amerikai kormányzati leállásai sem gyakoroltak különösebben negatív hatást a szélesebb értelemben vett kockázatvállalási hajlandóságra. A Barclays 1976-ig visszatekintő kimutatása szerint az azóta bekövetkezett 17 különböző szintű és mértékű amerikai kormányzati stop teljes mintája alapján kevés bizonyíték van a piaci kockázatvállalás meredek gyengülésére ilyen epizódok idején.

A cég elemzői szerint ugyanakkor arra vannak bizonyos adatok, hogy ha egy adott kormányzati zárlat egy hétnél további húzódik, annak már negatív kockázatvállalási hatásai lehetnek. Ilyen esetekben például rendre emelkedni kezdett az irányadó tízéves amerikai kincstárjegy hozama, tekintettel a növekvő költségvetési kockázatokra.

A Barclays londoni közgazdászainak keddi elemzése szerint mindazonáltal sokkal nagyobb veszély az amerikai államadósság-limit emelésének esetleges elmaradása, mert ez már destabilizáló hatást gyakorolhat a piacokra, abban az esetben is, ha egy ilyen fejleménynek csak a valószínűsége növekszik. A ház szakértői közölték: saját számításaik szerint az adósságplafon elérése az amerikai hazai össztermék (GDP) 4,2 százalékának - négy negyedévnyi átlagos államháztartási deficitnek - megfelelő azonnali szövetségi kiadáscsökkenéssel járna, és emelné az amerikai szuverén törlesztésképtelenség kockázatát is, mivel az amerikai pénzügyminisztériumnak - legalábbis saját értelmezése szerint - nincs jogköre arra, hogy az államadósság kamattörlesztését más fizetési kötelezettségek elé sorolja.

A Barclays londoni elemzői szerint ha érdemben növekedni kezd az adósságplafon-emelés elmaradásának valószínűsége, azt a piaci kockázatvállalás meredek gyengülése és a biztonságos befektetési menedékek felé irányuló tőkemenekítés követné. A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - elemzői keddi értékelésükben szintén kiemelték, hogy a globális devizapiacon egyelőre nyoma sincs a pániknak. Az amerikai állami szektor életfontosságú funkciói - köztük a hadsereg, a légi irányítás - továbbra is működnek, és az általában rövid távra tekintő devizapiacoknak ennyi elég is a normális üzletmenet fenntartásához.

A Commerzbank szerint ugyanakkor a kialakult helyzet így is aggasztó képet fest a világ legnagyobb gazdaságának állapotáról. A demokratikus rendszerére "mindig oly büszke" Egyesült Államokat a szakadék széle felé tolja a republikánus képviselők "szélsőségesen antidemokratikus" fellépése. A republikánus törvényhozók ugyanis annak ellenére akarják megakadályozni az egészségügyi reform végrehajtását, hogy azt az amerikai legfelsőbb bíróság az alkotmánnyal összhangban lévőnek minősítette, és az amerikai választók is jóváhagyásukat adták rá Barack Obama elnök tavalyi újjáválasztásával - fogalmaznak a Commerzbank elemzői.

A cég szakértői szerint a jelenlegi piaci nyugalmat - amelyről nem lehet tudni, hogy meddig tart - a piaci szereplők azon feltételezése magyarázza, hogy az amerikai politikusok nem akarják az adósságlimit-emelésének megtagadásával szuverén törlesztésképtelenségbe sodorni az Egyesült Államokat. A Commerzbank elemzői is azzal számolnak azonban, hogy a piaci bizonytalanság jó eséllyel növekedni fog a törlesztésképtelenség szempontjából kritikus október közepi időpont közeledtével. A cég szerint ugyanakkor az amerikai törlesztésképtelenség jelenleg nem több egy meglehetősen valószínűtlen kockázati forgatókönyvnél.

A Commerzbank szakértői szerint a részleges amerikai kormányzati leállás "pontosan az a hír lehet", amelyre az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) egyébként is enyhe alapállású monetáris testülete várt ahhoz, hogy határozatlan időre meghosszabbítsa a Fed mennyiségi enyhítési ciklusát. A Federal Reserve már a múlt hónapban is a költségvetési kockázatokra hivatkozva hozta meg váratlan döntését arról, hogy egyelőre nem kezd hozzá a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási program leépítéséhez.

A program határozatlan idejű meghosszabbítása különösen aktuálissá válhat abban az esetben, ha pénteken a kormányzati zárlat miatt nem hozzák nyilvánosságra az esedékes amerikai foglalkoztatási adatokat, ez azonban a dollár szempontjából lenne negatív fejlemény - jósolták keddi elemzésükben a Commerzbank szakértői.

Rovatok