Index Vakbarát Hírportál

70 év felett ne kutasson senki

2013. november 4., hétfő 08:41

Középfokú nyelvvizsgához kötnék a rektori megbízást, oktatói és kutatói munkakörökben pedig legfeljebb hetvenéves korig lehetne dolgozni, írta a Magyar Nemzet egy birtokába került minisztériumi tervezetre hivatkozva.

Azt írták, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkészítette a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó törvénymódosítás és kormányrendelet tervezetét. Az egyeztetés alatt álló dokumentumok szerint a rektorválasztás joga ismét visszakerül az intézményi szenátusok hatáskörébe, és bevezetnék a kancelláriarendszert.

A kapcsolódó rendelettervezet melléklete a finanszírozási elveket és a képzési támogatások összegét tartalmazza. Eszerint például az osztatlan jogászképzések hallgatói után félévenként 258 ezer forintot fizetne az állam. Műszaki alapképzésben 347 ezer, mesterképzésben 589 ezer forint támogatás járna az intézményeknek egy hallgató után szemeszterenként, az egységes osztatlan orvosképzés támogatása pedig 976 ezer forint lenne.

Rovatok