Index Vakbarát Hírportál

Szentendre elengedi a rejtélyes vállalkozó tartozását

2013. december 15., vasárnap 19:23

A szentendrei képviselő-testület fideszes többsége úgy döntött, hogy inkább nem próbálják behajtani azt az 587 millió forintot, amellyel a Quali-Team nevű cég jönne a városnak, írta a tesz2000.hu. A cég ahhoz a Simon Péterhez köthető, akinek az ügyeiről korábban már mi is írtunk.

A többször is napirenden szereplő tartozásról a december 12-i ülésen dönöttek. Ráadásul úgy, hogy a tesz2000 állítása szerint a képviselők sem előterjesztést, sem más háttéranyagot nem kaptak, az utolsó pillanatban eléjük tettek egy indítványt, majd megszavazták, hogy nem hajtják be a tartozást.

Simon annak idején mindössze telket kért a várostól, cserébe uszodát ígért, és 30 százalékot a cégben. 3 milliárd hitelt vett fel a Raiffeisentől, a város készfizető kezességet vállalt. Az építkezés magánberuházásként zajlott, mindent Simonék intéztek, közbeszerzés sem volt. Aztán röviddel az átadás után Simon közölte, elcserélné a várossal a tulajdoni arányokat, megelégedne 30 százalékkal, a városé lenne 70 százalék.

Szentendre belement, pedig tudták - hogy a lízing és a működési veszteségeket a tulajdonosi arányban kell majd kipótolni. Később Simon nagyvonalúan jelezte - ekkor már milliókat követeltek tőle - 1 forintért megválna 30 százalékos részétől is. A város belement ebbe is, így lett Szentendrének hatalmas uszodája, és kiszámítható vesztesége évente. Később többször előkerült, hogy a cég félmilliárdosra duzzadt tartozását be kellene hajtani, de erről döntés nem született.

Simon Péter, a tornatanárból lett vállalkozó tavaly úgy került a fejlesztési iroda élére, hogy cége félmilliárddal tartozott az önkormányzatnak, most erről a tartozásról döntött a város. Simonnak volt már közös biznisze Kulcsár Attilával és Dárdai Pállal, de belevágott botrányos strandfejlesztésbe, köze volt a főtérfelújításhoz és egy gázmotor megvásárlásához is.

Tévéjén, rádióján, lapján keresztül rajta tartja a kezét a helyi véleményformáláson, hivatalosan egy panelben lakik, valós vagyonáról csak találgatnak. Botrányos ügyeiről itt olvashat többet.

Rovatok