Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos cukros csalókat kapcsolt le a NAV

2014. január 17., péntek 09:58

Egy éve kezdtek el nyomozni a cégcsoport után, akik a megszokott módszerrel, Szlovákiából vették a cukrot, de csak azért, hogy nehezebben derüljön ki, hogy nem fizetik be a magas magyar áfát. Az adóellenőrzés kezdete után gyorsan mentették volna a vagyonukat, de a NAV így is lekapcsolt 300 millió forintot, némi eurót, autókat és ingatlanokat. Összesen legalább 3,5 milliárd forintnyi áfát felejtettek el befizetni.

Az okkal gyanús cégcsoport egyik tagjánál még 2013 márciusában indított adóellenőrzést a NAV. Az adóhatóság szerint "ismert cukormárkát forgalmazó nagykereskedelmi társaság" Szlovákiából több milliárd forint értékű cukrot és étolajat hozott be az országba, bár a NAV Szlovákiából bekért és saját információi szerint a cég a közösségen belüli termékbeszerzését nem vallotta be.

Országos akció az áruforgalom figyelésére

Országos akció keretében ellenőrizte a NAV a Szlovákia felől érkező kamionokat, célzottan figyelve a társaság közúti áruforgalmát. Egy közbeiktatott raktárhoz vezettek a szálak, ahonnan előkerültek a társaság működésére és kapcsolataira vonatkozó dokumentumok.

Az iratokból és az üzleti partnereknél elrendelt kapcsolódó vizsgálatokból az ismerős módszer, egy mesterségesen létrehozott céghálózat képe rajzolódott ki. Kiderült, hogy az elsőként vizsgált társaság egy szlovákiai cégtől összesen 12 milliárd forint értékben vásárolt kristálycukrot és étolajat, amelyet két adóminimalizáló magyar vállalkozás közbeiktatásával négy kiskereskedelmi áruházláncnak értékesített.

Az utolsó pillanatban menekítették volna az értékeiket

A kimenő számlákat tételesen követve az adóellenőrök az érintett kiskereskedelmi láncoknál is folytatták a vizsgálódást és ellenőrizték a számlákon rögzített gazdasági események valóságtartalmát. Felfigyeltek arra, hogy a cukorkereskedelmi cégcsoportnak még vannak fennálló követelései az áruházakkal szemben, mivel azok általában 60-90 napos fizetési határidővel egyenlítik ki beszállítóik számláit. A NAV ezen követeléseket gyorsan ideiglenes biztosítási intézkedés alá vonta, a leszállított áruk ellenértékét lefoglalta.

Az adóellenőrök figyelmét az sem kerülte el, hogy a látókörükbe elsőként kerülő cég az adóellenőrzés megkezdését követően egy osztrák banknál nyitott bankszámlát, melynek zárolása érdekében a NAV soron kívül megkereste az osztrák adóhatóságot.

A céghálózat egy másik tagja úgy akarta elkerülni követeléseinek lefoglalását, hogy a már leszállított cukor ellenértékét felszólításra sem volt hajlandó leszámlázni a kiskereskedelmi áruháznak. Az áruház végül önszámlát állított ki és annak teljes összegét átutalta a NAV végrehajtói letéti számlájára. A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében a NAV eddig összesen 337 millió forintot és 17 700 eurót zárolt, valamint 5 ingatlant és 6 teherautót foglalt le. Mindeközben a szlovák adóhatóság a maga illetékességi területén vizsgálódott és tárta fel a hálózat szlovák ágát.

50 millió kiló cukor, 3 millió liter étolaj

A céghálózat felgöngyölítése zajlik, az eddigi adatok szerint az értékesítési láncban résztvevő társaságok összesen több mint 50 millió kilogramm kristálycukrot és 3 millió liter étolajat hoztak be az országba, az értékük meghaladja a 12 milliárd forintot. Az adóellenőrök megállapítása szerint a bevallani és befizetni elmulasztott áfa összességében elérheti a 3,5 milliárd forintot.

Rovatok