Feltörekvő piaci válságról beszélnek az ijedősebb elemzők. Sikertelenül próbálta feltartóztatni a török líra zuhanását Edrem Basci, a török nemzeti bank elnöke. Az intervencióban elköltöttek nagyjából kétmilliárd dollárt, de a piac kinevette őket. Argentínában is válságos a helyzet. Újra 1997 van, kitört a feltörekvő piaci válság? Ez az egész ránk is nagy hatással van, reméljük, az igazi Matolcsy figyel.
Egy sor olyan ország pénzneme zuhan a dollárral és az euróval szemben, amelyeket Magyarországgal együtt szoktak emlegetni. Azok az elemzők, akik szeretnek riadalmat kelteni, máris arról beszélnek, hogy az 1997-es távol-keleti pénzügyi válság is hasonlóan kezdődött. Akkor a thai baht zuhant be, és az ijedelem gyorsan magával rántotta a környező országokat.
A lényeg:
Ha egy országban meginog a globális befektetők bizalma, akkor nem ritka, hogy megtalálják a többi gazdaságot is, aki abba a csoportba tartozik. Ha csak jó okunk nincs arra, hogy más fényben lássanak egy-egy gazdaságot. Minél sérülékenyebb valaki, annál valószínűbb, hogy meginduljon a tőkekivonás, és megjelenjenek az esésre játszó shortos befektetők.
A török líra – annak ellenére, hogy a török jegybank csütörtökön kétségbeesetten elköltött kétmilliárd dollárt, hogy megerősítse – történelmi mélypontra, 3,2-re gyengült az euróval szemben. Ez annak fényében különösen rossz, hogy egy hete még 3,0-nél, az év elején 2,9-nél, tavaly tavasszal pedig 2,3-nál járt az euróval szemben. Az argentin peso – amelynek van egy hivatalos, és egy, a valóságot jobban tükröző feketepiaci árfolyama is – pedig 15 százalékot zuhant néhány óra leforgása alatt.
A rossz hangulat a mi régiónkban ugyan nem ilyen drámai módon, de hatással volt. A forint az euróval szemben 306 fölé gyengült, és a lengyel zloty is sok hónapos mélypontra esett. Ha most még közvetlenül nincs is igazán miért aggódnunk, hosszú távon az MNB vezetésében is benne van a hibalehetőség.
Az, hogy ennyire könnyen beijednek a befektetők, a leginkább azzal indokolható, mint szinte minden a globális pénz- és tőkepiacokon. Az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve decemberben csökkentette eszközvásárlási (QE) programját, aminek keretében korábban havi 85 milliárd dollár értékben vett értékpapírokat a piacról. Várhatóan a jövő héten újabb tízmilliárd dollárral csökkentik a programot. Bár még így is pumpálnak a piacra havonta 65 milliárd dollárt, a gond a tendenciával van: ilyen ütemben év végére akár el is zárhatják a pénzcsapot.
A QE programnak a legnagyobb haszonélvezői az utóbbi években a feltörekvő országok voltak. Ez nem meglepő: a sok tőke oda áramlott, ahol a legnagyobb növekedési kilátások voltak. Ilyen volt Törökország is, ahová valósággal tódult a pénz az utóbbi években. Más országok – például Argentína, és a többi nyersanyagexportőr – pedig a nyersanyagárak emelkedéséből tudtak meggazdagodni, ami jelentős részben szintén a QE egyik nem szándékolt mellékhatása volt.
Ha a Fed leállítja a kötvényvásárlásokat, akkor emelkedni fognak az amerikai államkötvények hozamai. Ha az ilyen kockázatmentes eszközök több pénzt hoznak, akkor hatalmas mennyiségű tőke áramolhat vissza a fejlett országokba a feltörekvő piacokról. Ezért aggódnak most sokan a feltörekvőkért: a gyors tőkekivonás nehezen kontrollálható egyensúlytalanságokhoz vezethet.
Törökország nagyon nagy sikerország volt az utóbbi évtizedben. Az egy főre jutó GDP tíz év alatt közel megduplázódott, és magas növekedési ütem egészen mostanáig kitartott. A baj csak az, hogy a gazdaság túlfűtötté vált: a hatalmas mennyiségű beérkező tőke miatt csúnyán mínuszossá vált a török folyó fizetési mérleg, visszaestek az ország devizatartalékai, és rengeteg hitelt helyeztek ki.
Ezért aztán nagyon sérülékenyek lettek, különösen az után, hogy Recep Tayyip Erdogan korrupciós botrányai után megkérdőjeleződött az országot vezető párt hatalma. Erdogan pártja, az Igazság és Fejlődés az utóbbi időben látványosan kettészakadt, és az elnök a jogiállami aggályokkal nem törődve állítja félre az államapparátus gülenistának tartott részét. De ez utóbbi talán csak ürügy volt a török eszközöket egyre túlértékeltebbnek tartó piacoknak, hogy megkezdődjön az eladás.
Remek lehetőség lett volna, ha a török jegybank bizonyítsa függetlenségét, ha kamatot emel – kommentálták elemzők, miután a Törökország jegybankja elmulasztotta a lehetőséget a héten. Az irányadó kamatlábat meghagyták 4,5 százalékon, és bár más módokon próbált üzenni a török jegybank vezetője, Edrem Basci, ez nem talált meghallgatásra. A líra egyre gyorsabban zuhan, aminek kellemetlen mellékhatása, hogy továbbra rontja az ország külső pozícióját.
A török államadósság ugyan a GDP-hez viszonyítva alacsony, mégis iszonyú sok külső forrásra van szükségük: 170 milliárd dollárnyi éven belül lejáró adósság mellé nagyon alacsony, mindössze 120 milliárd dolláros devizatartalék párosul (a Guidotti-Greenspan „szabály” szerint akkor van jól belőve egy ország devizatartaléka, ha az megegyezik az egy éven belül lejáró rövid adósságokkal). A folyó fizetési mérleg hiány emellett évi 60-70 milliárd dolláros folyó fizetési hiány.
Az viszont nagyon is aggasztó, hogy a török lakosság körében egyre többen vettek dollárt az utóbbi hónapokban, hogy ezzel védjék magukat és vagyonukat a líra gyengülésével szemben.
A török jegybank mindenesetre több milliárd dollár értékben vásárolt török lírát a devizatartalékából. Ennek két kellemetlen hatása is volt: egyrészt kinevették a piacok, tehát nem volt hatásos (ez nagy arcvesztés az amúgy sem túl hiteles török jegybanknak), másrészt rohamosan csökkentette az amúgy is alacsony devizatartalékot.
Elemzők szerint ezen a ponton már csak a hirtelen kamatemelés segíthet, ami viszont lassítaná a gazdasági növekedést, és a kormány láthatóan nagyon nem szeretné. Erdogan többször is nyilatkozatokban szidta a "kamatlobbit" – tehát azokat a külföldi vagy hazai befektetőket, akik magasabb kamatot kényszerítenének ki –, és Basci jegybankelnök láthatóan
A törököknél is nagyobb a baj Argentínában. Az ország 2002-es csődje után a nyersanyagexportjainak köszönhetően erőre kapott, a növekedésből származó többlet egy jelentős részét a populista-unortodox kormányai az utóbbi években osztogatásra költötték. Ennek köszönhetően iszonyatosan nagy lett az infláció, az utóbbi hónapokban 25 százalék fölé emelkedett.
A válságot jó előre érzékelő argentinok gyorsan kapcsoltak, és elkezdték megtakarításaikat dollárra váltani. Az argentin kormány erre azzal válaszolt, hogy korlátozta az importot és a tőkeáramlást, aminek eredményeként létrejött egy hatalmas feketepiac, ahol sokkal gyengébb az argentin peso árfolyama, mint hivatalosan. A lakosság még így, a hatalmas veszteségek dacára is inkább veszi a dollárt.
Az argentin jegybank a jelek szerint feladta a hivatalos árfolyam védelmét, már nem tud olyan mértékben interveniálni, mint korábban. Most, hogy így begyengült a peso – a 15 százalékos zuhanást a jegybanki intervenció 8 százalékosra mérsékelte –, még drágább lesz az import, ami tovább fokozhatja az inflációt. Az így kialakuló leértékelési spirálból nehezen fog tudni kikeveredni az ország, pláne a mostani politikai irányvonalat követő vezetéssel.
Több ország devizája zuhan most párhuzamosan, különösen azoké, ahol nagy tüntetések vagy sztrájkok vannak: Ukrajna, Thailföld, Brazília és Dél-Afrika helyzete ugyan különböző, de a társadalmi feszültségek és a magas folyó fizetési mérleghiányok összekötik őket.
A feltörekvő országokat sokféleképpen szokták csoportosítani a különböző elemzőcégek vagy intézmények. A Capital Economics Financial Timesnak nyilatkozó elemzője például öt csoportba sorolja a feltörekvő országokat. Vannak azok, amiket a saját kormányuk borzalmas gazdaságpolitikája hozott menthetetlen helyzetbe, ilyen Ukrajna, Argentína és Venezuela.
Tőlük külön érdemes kezelni azokat, ahol a gazdaságpolitika követte a főáramú elemzők által helyesnek tartott sablonokat, viszont az utóbbi évek gyors növekedése miatt elszállt a folyó fizetési mérleg hiányuk. Közéjük tartozik Törökország mellett például a Dél-Afrikai Köztársaság vagy Indonézia.
Néhány ország viszont inkább haszonélvezője lehet az amerikai monetáris politika normalizálódásának: Mexikó, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek exportorientált gazdasága kevésbé lehet hitelfüggő. A legnagyobb feltörekvők csoportja, a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) leginkább saját belső szerkezeti problémáikkal vannak elfoglalva. Az ötödik csoportba tartozik például Románia és Magyarország, ahol az európai konjunktúra és az európai jegybank politikája lehet a meghatározó.
A nyersanyagexportőr Argentína nagyon távol van, és a sokkal nagyobb, az utóbbi időben túlpörgő Törökországgal sem olyan könnyű első ránézésre hasonlóságokat találni – de azért vannak párhuzamosságok Magyarországgal.
A legfontosabb talán az, hogy a törökökkel szembeni bizalom jelentős részben azért ingott meg, mert a jegybank nem a dolgát végzi, hanem a kormány politikai céljait szolgálja ki. Itt nem nehéz meglátni a hasonlóságot Magyarországgal, ahol a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György kampánybeszédeket folytat a kormánypárt mellett, és egyértelmű jelzéseket ad, hogy akkor is folytatni fogja a kamatcsökkentést, ha ennek fenntarthatósága nem egyértelmű.
Ami viszont mellettünk szól, az a folyó fizetési mérleg többlete és a nagy devizatartalék. Magyarország már lassan egy évtizede folyamatosan megszorításokat hajt végre, a belső fogyasztás nagyon nyomott volt, visszaesett az import, a kormány is behúzta a nadrágszíjat, és tőkebefektetés is alig jött. Nem is lehetett más, mint hogy az ország nettó megtakarítóvá vált.
Viszont a magyar államadósság nagyon magas, és jelentős az ország devizaigénye is. Ezt valamiből finanszírozni kell. A Matolcsy-féle jegybanki vezetés sikeresen levitte az alapkamatot 7 százalékra, most már 3 százalék alá, és sokak meglepetésére így sem gyengült meg igazán a forint, az államkötvényeknek is sikerült vevőt találni.
De félő, hogy ezt csak a kedvező külső körülményeknek, tehát a Fed laza politikájának köszönhette az MNB. Ha az amerikai monetáris széljárás megfordul, akkor gyorsan elillanhat a magyar eszközök iránti bizalom is.