Nem vagyunk Törökország, mondta szerdán a jegybankelnök, és éves mélypontra rúgta a forintot – írja blogján Zsiday Viktor befektető (aki ősszel, a gazdasági világválság ötéves évfordulóján fejtette ki, hogy nem lehet elkerülni az összeomlást).
Zsiday szerint Matolcsy kijelentése kísértetiesen emlékeztet az eurózóna válsága során egymás után elhangzó politikusi nyilatkozatokra. „Nem vagyunk Görögország” – mondták a portugálok, majd bedőltek. „Nem vagyunk Portugália” – mondták a spanyolok; „Nem vagyunk Spanyolország” – mondták az olaszok. Szerinte az akkori bemondások a helyzet félreértésén alapultak – akárcsak most a magyar jegybankelnöké.
Törökország mélyrepülése nem csak annak köszönhetõ, hogy óriási a folyó fizetési mérlegének hiánya (aki nem érti, hogy az mi, itt megtudhatja), és hogy a politikai rendszere válságot él át. Az elmúlt 1-2-3 évben is hasonlóan nagy volt a hiány, és voltak politikai problémák. A kérdés éppen az, hogy miért pont most borult a bili.
A válasz szerinte az, hogy a pénznyomtatási buborék elkezdett leereszteni. És ez így lenne akkor is, ha nem Erdogan lenne a miniszterelnök, nem Matolcsy lenne a jegybankelnök, és nem lennének zavargások Thaiföldön.
Erre azért volt szükség, mert a jegybanki politika más eszközei már kimerültek: a kamatot nullára csökkentették, mégsem indult be a gazdaság. A sok kötvény vásárlásával le akarták nyomni a hozamokat, és ezzel a kockázatosabb eszközök felé terelni a pénzt. Ettől a gazdaság felpörgését is várták és várják. Az utóbbi években főleg az USA jegybankja, a Federal Reserve élt ezzel, de hasonló programokat hajtott végre a többi nagy jegybank is.
Az amerikai jegybank vezetésével példátlan gazdaságpolitikai kísérlet vette kezdetét 2009-ben: az 1929-es válság tapasztalataiból okulva Bernanke Fed-elnök fedezetlen pénznyomtatással, semmiből teremtett dollármilliárdokkal próbálta elérni, hogy az események ezúttal másként történjenek, mint 1929–33 között. Elmondhatjuk, hogy sikerült.
A gyógyszer azonban nem volt mellékhatások nélküli. A sok újonnan teremtett dollárból amerikai állampapírokat vett a Fed, az állampapírokat eladók pedig más, kockázatos eszközökbe fektették a befolyó pénzt: vállalati kötvényekbe, feltörekvő piaci részvényekbe, devizákba, kötvényekbe.
A QE (az amerikai fedezetlen pénznyomtatás) mellékhatása a kockázatos eszközök felértékelődése volt, illetve az, hogy ennek révén példátlanul laza monetáris viszonyokat teremtett a fejlődő országokban. Ez a pénzbőség volt az oka annak is, hogy Magyarországon sok évtizede nem látott alacsony szintre: 2,85 százalékra sikerült csökkenteni a jegybanki alapkamatot.
A hazai alapkamatszint a QE-buborék eredménye.
Az amerikai pénznyomtatás által generált likviditástenger buborékot generált a tőkepiac szinte minden szegmensében, de láthatóan a legkomolyabb egyensúlytalanságokat a fejlődő országokban váltotta ki.
A QE-program lezárásával (úgy tűnik, idén nyárig be is fejeződik) azonban eltűnik a többletpénz, a piacok pedig ezt anticipálva megkezdték a kivonulást a mesterségesen magasba hajszolt feltörekvő piacokról. A felfújt buborék elkezdett leengedni.
A fejlődő világban kevesebb lesz a pénz, kisebb lesz az éltető likviditás, magasabbak lesznek a kamatok. Ez önmagában nem lenne baj, de a buborékok leeresztése általában nem mentes a pánikoktól, összeomlásoktól, és most éppen egy ilyen pánik közepén vagyunk.
Hiába nincsenek meg azok az egyensúlytalanságok és problémák Magyarországon, mint Törökországban, a QE-buborék kipukkanása alól nem vonhatjuk ki magunkat. Nem vagyunk Törökország, ez igaz, de a törökországi eseményeket kiváltó globális tőkepiaci trendek itt is hatnak. Zsiday szerint vagy magasabb kamat kell, vagy gyengébb lesz a forint. Lehet választani.