Index Vakbarát Hírportál

Mégsem épül magyar Las Vegas

2014. március 24., hétfő 16:01

Úgy néz ki, hogy nem fog elkészülni Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházása, írja a Napi.hu. 

A hatalmas kaszinóváros, a bezenyei Eurovegas-projekt építése már évek óta húzódik, és tulajdonosi perek is hátráltatták az indulást. És időközben összeomlott a legnagyobb tulajdonosának, az osztrák kavicsbárónak nevezett Hans Asamer cégbirodalma.

A korábbi tervek szerint nagyjából félmilliárd euróra tervezett beruházás első részét idén tavasszal kellett volna átadni, de ez nem sikerült. A bezárt Eurovegas-székhelyen már csak az őrség van, a telefonokat nem veszik fel, és az ügyvezetőknek is felmondtak.

A csődöt vélhetően a meghatározó tulajdonos, Hans Asamer cégbirodalmának megrendülése okozta. Az osztrákok által kavicskirálynak csúfolt üzletember nemrég hatalmas vagyont bukott észak-afrikai befektetésein, így nem tudta tovább finanszírozni a bezenyei kaszinóváros építkezését. Asamer tulajdonrészét a bankok lefoglalták, ezért meghiúsult a társbefektetők keresése is.

A Napi.hu értesülései szerint az évek óta tartó befektetőkeresési akciót tavaly év végén a bankok vették kézbe. Az Eurovegas megmentésére kiírt pályázat azonban eredménytelen volt. A korábban ígéretesnek látszó spanyol, izraeli és német befektetők nem tettek elfogadható ajánlatot, a legesélyesebbnek látszó Hard Rock is visszavonta szándékát.

Az erdeti tervek szerint Las Vegas-mintájú kaszinóváros épült volba Bezenyén öt kaszinóval, 25 ezer játék automatával és 1200 játékasztallal, és öt luxushotellel. Az összesen félmilliárd euró értékű beruházás részében egy hotelt és egy kaszinót húztak volna fel.

Az Eurovegas Hungary Zrt. 2006-ban nyerte meg a koncessziót azt követően, hogy 2005 novemberében módosították a szerencsejáték-törvényt. Akkoriban az osztrák sajtó arról írt, hogy a magyar állam 49 millió eurós támogatást ígért a bezenyei kaszinóvárost fejlesztő cégnek - erről később kiderült, hogy kacsa volt.

Rovatok