Index Vakbarát Hírportál

Beragadhatnak az EU-millárdok

2014. április 24., csütörtök 14:59

Ha nem gyorsul fel az EU-s források lehívása, akkor a jelenlegi trend alapján magyar részről akár 20 százaléknyi forrás is bennragadhat a megítélt hét éves keretből – írja az Európai Bizottság statisztikáira hivatkozva a Bruxinfo.

Bár a tényleges tagállami költések a mostani statisztikákban jelzetteknél valamivel magasabbak, szakértők szerint az idő rövidsége miatt több ország veszélyes lemaradhat a jövő év végi végső, n+2-es határidőig. Köztük Magyarország.

Magyarország az előző jelentés idején, tavaly októberben még nem volt a veszélyzónában. Az ország az elmúlt két évben egy félév során – tavaly az első és harmadik negyedév között – hívott le 10 százalékot.

Ha Magyarország képes lesz a következő másfél évben félévente 12 százalék feletti forráslehívásra, akkor elméletileg lehetséges, hogy sikerül lehívni a maradék pénzt. De ehhez gyorsan meg kell valósítani a tavaly októberben Brüsszelnek benyújtott 25 nagyprojektet, és az is fontos, hogy az NFÜ megszüntetésével járó átalakítás miatt ne torpanjanak meg a kifizetések.

Rovatok