Áprilisban Magyarország is csatlakozott azok közé az országok közé, ahol ahelyett, hogy nőnének az árak, csökkennek. Ez az egyre kevésbé exkluzív hely Európában a Deflációs Klub. A fogyasztói árindex 0,1 százalékkal csökkent áprilisban a tavaly áprilisihoz képest.

De mit jelent ez? Igazából csak annyit, hogy az a fogyasztói kosár, ami a KSH statisztikusai szerint a leginkább megközelíti az átlag magyar kiadásainak a szerkezetét, összesen egy hajszálnyival olcsóbb lett. Tehát egy év alatt estek az árak.

Ez elvileg azt jelentheti, hogy hamarosan beköszönt a defláció. Ez nagyon rossz lenne, hiszen ha esnek az árak, akkor ugyan a vagyonunk egyre többet ér, viszont a fizetésünk is egyre alacsonyabb. Ha mindenki arra számít, hogy a dolgok egyre kevesebbet fognak érni, az csúnyán rombolná a fogyasztást és a beruházásokat is. Ez az egész fejlett világban egyre nagyobb gondot okoz. De a defláció beköszöntét Magyarországon a mostani adat után sem tartják valószínűbbnek a hozzáértők.

De mi mozgatja most leginkább az árakat?

• Egyrészt eleve elég gyenge a magyar kereslet, lassan emelkednek a bérek, nincs nagyon költeni való pénze az embereknek, ami hosszú ideje az infláció ellen hat. Ez az utóbbi hónapokban lassan változni kezdett, de ez még nem csapott át igazi árnyomásba.
• Vannak viszont bőven a magyar gazdasági folyamatokon kívüli tényezők is, az időjárástól kezdve a világgazdaságon át egészen az itthon az utóbbi években legfontosabb szereplőik, az adókkal és hatósági árakkal előszeretettel babráló magyar államig.

Kezdjük az élelmiszerekkel. Mint látható, a félelmetes krumplidrágulás ellenére alapvetően lefelé húzzák az árakat most az élelmiszerek. Ennek nincs köze a kereslethez, de a viszonylag jó terméshez, tehát az élelmiszerek kínálatához viszont annál inkább. (A tételek neve melletti százalék azt jelenti, hogy mekkora súlyt képvisel az adott termék a fogyasztói kosárban.)

Szintén lefelé húzza most az árakat a kormány hatalmas politikai ütőkártyája, a rezsicsökkentés. Az jól felismerték a kormánypárt környékén, hogy a rezsi elég nagy részét teszi ki a magyarok fogyasztói kosarának. Szépen látható a lenti ábrán, hogy a tavaly év elején megkezdett hatósági árcsökkentések milyen irányba küldik a rezsiárindexeket.

Ráadásul amióta az MNB bekeményített, és bírságokkal arra kötelezte a bankokat, hogy a korábban megdrágított szolgáltatásokat olcsóbban adja, már a pénzügyi szolgáltatások sem drágulnak olyan félelmetesen, mint tavaly.

A kormány viszont nem csak árcsökkentéseket ír elő. Ha közvetett adókat emel, akkor az mindig meglátszik az infláció emelkedésében is. Korábban így volt ez az áfaemelés után, és a folyamatos cigaretta jövedéki adóemelésekkel is.

Dohányosoknak nem kell magyarázni, hogy a cigi – amellett, hogy trafikmutyi óta elég idegesítő procedúra hozzájutni – sokkal-sokkal drágább lett. Annyira, hiába fogy kevesebb cigi, a fogyasztói kosáron belül az átlagmagyar cigire költött pénzének az aránya felment 3,2 százalékról 4,7 százalékra. Tehát közel ötven százalékkal emelkedett.

Ehhez képest a pálinkareformmal tartósan mély pályára kerültek a töményalkohol-árak, és az utóbbi hónapokban épp a bor ára is esett.

Közben az is biztos, hogy amíg nem talál rá Európa valamilyen növekedési receptre, addig a külföldről importált infláció is egyre alacsonyabb lesz. A magyar gazdaság mostani állapotából viszont önmagában nem következik a deflációs nyomás, hiszen hét-nyolc évnyi stagnálással kevert recesszióból épp most kezdünk kimászni.

Bár az is igaz, hogy még mindig nem a belső fogyasztás miatt fogunk kikerülni a gödörből. Az MNB szerint annyira hozzászoktunk a spóroláshoz, hogy akkor sem fogunk többet költeni, amikor már lehetne:

 Szóval akkora árnyomásra belső okokból sem kell számítani.

Az MNB elemzői összeszedték, hogy ha különböző dolgokat kiveszünk a fogyasztói árindexből, akkor hova jutunk. Csináltak külön maginflációs mutatót arra, amiből kiszűrik az indirekt adókat, valamint a keresletérzékenyebb, és nehezen változó árú termékekre is egyet-egyet. Ez lett az eredmény:

Ha tehát az élelmiszerárak esésének és a rezsicsökkentés hatásából kivonjuk a dohányárak emelkedésének hatását, akkor a nulla közelébe kerülünk. Ha pedig ezeket a mesterséges hatásokat elhagyjuk, nagyjából stabil, alig-alig emelkedő árakhoz jutunk.