Index Vakbarát Hírportál

A rezsibiztos visszautasítja Brüsszelt

2014. június 4., szerda 13:44

A Fidesz visszautasítja az Európai Bizottság rezsicsökkentés megszüntetésére vonatkozó ajánlását – mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI összefoglalója szerint.

Szerinte világos, hogy a brüsszeli kérés mögött pénzről, gazdasági érdekekről van szó, ugyanis semmiféle jogszabály nincs, amire hivatkozva a hatósági áras szabályozás megszüntetését kérhetnék.

Tapodtat sem! Fejük tetejére is!

A kormánypárti politikus kijelentette: tapodtat sem engednek a rezsicsökkentésből, "akár a fejük tetejére is állhatnak a brüsszeli bürokraták, energiaszolgáltatók és a hazai álbaloldal képviselői". Tovább kívánják folytatni a folyamatot, az egyetemes szolgáltatás után a gazdaság területén is - szögezte le.

Mint mondta, a rezsicsökkentés mellett kiállt a Békemenet és 2,5 millió ember aláírásával támogatta. A harmadik fordulót is végrehajtják, így miután idén januárban 6,5 százalékkal csökkent a háztartási gáz ára, szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal csökken az áram, október elsejétől 3,3 százalékkal a távfűtés tarifája - jegyezte meg.

A rezsicsökkentést képviselő képviselők

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői az EU-ban is a rezsicsökkentést fogják képviselni, mondta Németh. Idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerint a teljes foglalkoztatottság megteremtéséhez olyan vállalkozóbarát környezet szükséges, ami megszüntetni a versenyhátrányt, s ehhez az energiapiacon kell rendet rakni.

A fideszes politikus arra a felvetésre, hogy több településen megszűnhet a kéményseprés a társaságok bevételcsökkenése miatt, azt felelte: nem tartja elfogadhatónak ezt az érvet, senki nem marad ellátás nélkül, megteszik a megfelelő lépéseket.

Rovatok