Index Vakbarát Hírportál

Bírsággal ért véget a mérgezett paprika ügye

2014. június 17., kedd 13:41

Másodfokon jogerősen pénzbírságra ítélték a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatóját és üzletágvezetőjét „ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés és a fogyasztók megtévesztése” miatt, írja az MTI.

Jelezték, hogy ez nekik túl mérgezett

Az ügy tárgyalása 2007-ben kezdődött. A vád szerint az ausztriai székhelyű Kotányi Kft. 2004 májusában jelezte a Szegedi Paprika Zrt.-nek, hogy az általa kiszállított áru aflatoxin-tartalma meghaladja a korábban megszabott 5 mikrogramm/kilogramm határértéket. A reklamációt a zrt. jogosnak találta, ezért visszavette a húsz tonna paprikát.

A visszavásárolt, kifogásolt árut azonban később ismét eladták, több mint három és fél tonnát belföldi csemegeőrleményként értékesítettek, másik részét pedig ötvenszázalékos, úgynevezett hígított fűszerpaprika-őrleményként visszaszállították az osztrák cégnek.

A Kovalcsik Éva vezette szegedi büntetőtanács, súlyosbítva a megismételt eljárásban hozott elsőfokú ítéletet, az elsőrendű vádlott B. Andrást 5 millió, társát, H. Tibort 2 millió forint pénzbírságra ítélte.

Egyebekben a bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, így a Szegedi Paprika Zrt.-nek mint jogi személynek 15 millió forint bírságot kell megfizetnie.

Májrákot okoz, vegyi fegyvernek is használják

Nem ürül ki a szervezetből az aflatoxin nevű, mikroszkopikus gomba által termelt méreg, amely nem először kerül elő nálunkpaprikából. A méreganyag biológiai fegyvernek is ideális, Irak 1990-ben vegyi fegyvert is készítettek belőle.

A penészgomba által termelt méregre a hatvanas években figyeltek fel egy nagy-britanniai baromfivész miatt. A tízezrével pusztuló pulykák láttán a szakértők vírusos járványra gyanakodtak, de a baromfitáp vizsgálata után kiderült, hogy a vészt az aflatoxin okozza, ami az egyik legerősebb, természetben is megtalálható rákkeltő vegyület.

Később a földimogyoróban, a dióban, valamint egy sor más élelmiszerben is felfedezték, és ezzel párhuzamosan egyre szigorúbb egészségügyi határértékeket állapítottak meg.

A vádlottakat az elsőfokú bíróság folytatólagosan, társtettesként elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntettében, valamint fogyasztó megtévesztésének vétségében mondta ki bűnösnek. Harmadik társuk 2013 júniusában elhunyt, így ellene megszűnt az eljárás.

Az indoklás szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva, megfelelően járt el. Helyt adott viszont a törvényszék az ügyészség súlyosbítási kérelmének, és ezért emelte meg a pénzbírságot 600 ezerről 5 millióra, illetve 200 ezerről 2 millió forintra. Az indoklásban elhangzott: ténykérdés, hogy a cég paprikaőrleménye nagy mértékben tartalmazott toxikus anyagokat, emiatt nem lett volna szabad forgalomba hozni.

A Szegedi Paprikáról korábban már kiderült az  is, hogy több más környékbeli céggel karöltve szegedi paprikaként külföldi paprikát is árultak. Mindez azért is kellemetlen, mert a fűszerek közül leginkább a paprikát vették a magyarok.

Rovatok