Index Vakbarát Hírportál

Erre bezzeg van norvég pénz

2014. július 3., csütörtök 13:16 | aznap frissítve

A Norvég Alap támogatásával 3 milliárd forintból megduplázza paradicsomfeldolgozó kapacitását és megújítja ehhez kapcsolódó technológiáját az Univer Product Zrt.

Szőke Erika, a társaság termelési és műszaki vezérigazgató-helyettese csütörtökön Kecskeméten sajtótájékoztatón közölte: az október végéig megvalósuló projekt révén az Univer erősíti piaci pozícióit, emellett a beruházás segíti a munkaerő megtartását, új partnerek bevonását a termelésbe, és reményeik szerint katalizátora lesz az országszerte leépült paradicsomfeldolgozó kapacitások újraépítésének.

A teljes költségvetésből közel 1,2 milliárd forintot költenek környezettudatos fejlesztésekre, amelyekhez a Norvég Alap 453,4 millió forint támogatást nyújtott.

A pénz többi részét technológiai korszerűsítésre, a jelenleg évente 50 ezer tonnás paradicsomfeldolgozó kapacitás megduplázására, valamint a magas használati értékű paradicsomsűrítmény előállításához szükséges feltételek megteremtésére költik.

Rovatok