Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megtudjuk, mennyivel tartozunk az államnak

2014. július 21., hétfő 18:34

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a 2013-as folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól, közölte az MTI.

Az állami adóhatóság minden évben október 31-éig tájékoztatja az adózókat a folyószámlájukon könyvelt adatokról, értesíti a késedelmes teljesítés miatti szankcionálásról, késedelmi pótlékról és egyeztetési lehetőséget biztosít számukra. Folyószámla-kivonatot a NAV honlapján közzétett tájékoztató szerint csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint 1000 forinttal tartozik, vagy akinek több mint 1000 forint túlfizetése van a folyószámla 2013. december 31-i állapota szerint. Késedelmipótlék-értesítőt az talál a kivonata mellett, akinek a tavalyi évre vonatkozóan – fizetési kötelezettségének késedelmes teljesítése miatt – késedelmi pótléka keletkezett.

Akiknek 2014. január 1. és június 10. között volt legalább egy elektronikusan benyújtott és feldolgozott bevallása vagy adatszolgáltatása, nem kapnak papíron folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt sem. Az elektronikus bevallók az ügyfélkapun (www.magyarorszag.hu) keresztül, az eBEV-szolgáltatásokon belül elérhető folyószámla-lekérdező felület segítségével, elektronikusan, folyamatosan megtekinthetik az állami adóhatóságnál vezetett folyószámlájuk állapotát, továbbá a lekérdezésig könyvelt adatok alapján a tárgyidőszakra vonatkozó várható késedelmi pótlékukat is. A 2013-as adatokról előreláthatólag 2014. július végétől tájékozódhatnak.

Az internetes felületen egyébként bármely adózó lekérdezheti és nyomon követheti folyószámlájának aktuális egyenlegét és várható késedelmi pótlékát is az ügyfélkapus regisztrációt követően. A kivonat és/vagy pótlékértesítő átvételét követően célszerű az értesítésben közölteket tételesen összevetni a saját nyilvántartás adataival - hívja fel a figyelmet a NAV.

Ha az egyeztetés során valaki eltérést tapasztal, észrevételt tehet személyesen az ügyfélszolgálatokon, továbbá írásban és – előzetes regisztrációval – az egyedi ügyekben tájékoztatást nyújtó NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszeren (ÜCC) keresztül telefonon is a 40/20-21-22 telefonszámon. Az értesítésben közöltek írásban történő egyeztetéséhez a "Folyószámla-kivonatra észrevétel" elnevezésű nyomtatvány nyújt segítséget, amely letölthető az adóhatóság honlapjáról.

Rovatok