Index Vakbarát Hírportál

Az autóklub csak a megyei matricákat támogatja

2014. december 18., csütörtök 21:22

A Magyar Autóklub (MAK) támogatja a megyei matricás rendszer bevezetését, viszont az elkerülő és bevezető utakon a szükséges hatástanulmányok megismeréséig ellenzi a díjfizetés bevezetését - közölte az autóklub országos elnöksége csütörtöki ülését követően az MTI-vel.

Kovács Kázmér, az autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke szerint az eddig díjmentes elkerülő és bevezető utak fizetőssé tétele azzal a kockázattal jár, hogy a kormány tervei ellenére az autósok az autópálya helyett inkább a városokon keresztül közlekednek majd. Ez pedig veszélyezteti az autósok biztonságát, ugyanis statisztikai adatok igazolják, hogy az autópályák és gyorsforgalmi utak kevésbé veszélyesek, mint a többi út.

Véleményük szerint a városban közlekedő autósok szennyezik a környezetet is, mindezek eredőjeként az átformálni tervezett útdíjrendszer az állami költségvetésnek sem feltétlenül hozza azt a várt gazdasági eredményt, amire hatástanulmány hiányában az előterjesztő számíthatott.

Kovács Kázmér bízik a kormánnyal való további egyeztetés sikerében, és utalt arra, hogy fellépésük következtében került ki a Megyeri híd a díjfizetés alól. Kiemelte, hogy az egész társadalomnak az az érdeke, hogy a megépült autópályákat minél szélesebb körben vegyék igénybe az autósok.

Rovatok