Index Vakbarát Hírportál

Turisták <3 Magyarország

2014. december 31., szerda 14:03

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Magyarország turisztikai teljesítménye jelentősen meghaladja a világátlagot. Az év első nyolc hónapjában 7,6 százalékkal több vendéget fogadtunk, mint tavaly ilyenkor, miközben a világátlag növekedése 4,8 százalék volt.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: bár a 2014-es év egészéről csak februárban lesznek előzetes adatok, a jelenlegi számok azt mutatják, rekordévet zárhat a turizmus, amely a magyar gazdaság meghatározó ágazatává vált.

Folyamatosan emelkedik a vendégek és a vendégéjszakák száma, a belföldi és külföldi vendégek költése és a nemzetközi utasforgalmi egyenleg is.

Idén január-októberben 8,3 millió vendéget fogadtak a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek, a vendégéjszakák száma pedig megközelítette a 21,3 milliót. Faragó Péter új magyar rekordra számít, ami több mint 23 millió vendégéjszakát jelent.

Elmondta: Magyarország úticélként még soha nem kapott annyi nemzetközi elismerést, mint az elmúlt néhány évben. Budapest lett például a világ egyik legnagyobb utazási oldala, a TripAdvisor szerint a legjobb ár-érték arányú város 2014-ben.

Rovatok