Index Vakbarát Hírportál

Budapest–Siófok: 20 ezer forint

2015. január 5., hétfő 10:37

A januártól bevezetett új útdíjrendszer egyik legtöbbeket foglalkoztató kérdése lett, hogy az M7-esen a Balatonhoz hány megyei matricával lehet eljutni. A megoldás: négy megyei matricát kell venni például egy siófoki úthoz, ez pedig évente 20 ezer forintba kerül.

Több olvasónk is arról számolt be, hogy a kormány által kiadott térképeket úgy értelmezi, hogy bár az M7-es néhány kilométeren áthalad Veszprém megyén, a Veszprém megyei matrica megúszható a szomszédos megyei matricákkal. Ez nem így van.

Egy Budapest–Siófok úthoz négy megyei matrica szükséges: Pest, Fejér, Veszprém és Somogy megyei – mondta az Indexnek Róna Márta, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs vezetője. 

A Veszprém megyei térképen az M7-es szakasz sárga színt kapott. A jelmagyarázat szerint ez azt jelenti, hogy „jelölt megyei és irány szerinti szomszédos megyei matricákkal használható szakasz”. Itt az „és” szót úgy kell értelmezni tehát, hogy legalább két megyei matrica kell az út használatához (a Veszprém megyei és iránytól függ, hogy melyik másik megyei.)

Róna Márta azt mondta, hogy ha valaki Budapestről halad Siófokra vagy vissza, akkor egyértelműen négy megyét érint az M7-esen, tehát megyei matricából négy kell az úthoz, és ez összesen évente 20 ezer forintba kerül a személygépkocsik vezetőinek. 

Ugyanakkor az eddig megszokott 10 napos, havi és éves országos autópálya-matricák megmaradnak, vagyis továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy az autósok egy 10 napos matricával fizessék ki a Budapest–Siófok utat (ez csupán 2975 forintba kerül). Ha valaki eddig éves országos matricát vett csupán ezért az útért, elég jól jár, hiszen nem kell megvennie a 42 980 forintos éves országos matricát.

Az északi part 15 ezer Budapestről

Fontos tudni, hogy ha valaki az északi partra megy, és elhagyja az M7-est a balatonvilágosi kijáratnál, akkor nem kell megvennie a Somogy megyei matricát. Róna Márta azt mondta, az M7-esen a 90-es csomópont (M7-71) Veszprém megyében van. Ezért Somogy megyét már nem kell venni Balatonvilágos, Balatonkenese megközelítéséhez Budapest irányából". Ez azt jelenti, hogy a fővárosból az északi part felé tartóknak elég három megyei matrica (Pest, Fejér, Veszprém).

Melyik útra kell megyei matrica? Mire kell figyelni? Mekkora a büntetés? További részleteket az útdíjrendszerről ebben a cikkünkben olvashat.

Rovatok