Index Vakbarát Hírportál

Visszavonták a DRB engedélyét, rendkívüli támogatást kapnak az önkormányzatok

2015. március 2., hétfő 16:36

A Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok közül 67 kap összesen mintegy 245 millió forint rendkívüli támogatásként, jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.

Közölte, fontos, hogy megsegítsék az érintett önkormányzatokat, hogy biztosított legyen a működőképességük, illetve az önkormányzatoknál dolgozó közalkalmazottak, közfoglalkoztatottak bérének, valamint a segélyeknek a kifizetése.

Közben a jegybank bejelentette, hogy visszavonta a DRB bankcsoporthoz tartozó kisbankok tevékenységi engedélyét. A betétesek még e hónapban hozzájutnak megtakarításaikhoz, amelyet az Országos Betétbiztosítási Alap automatikusan fizet majd ki - mintegy 30 millió forintig -, és amelyhez az MNB elegendő forrást nyújt - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke az MTI-nek hétfőn. A jegybank előre hozott vizsgálatsorozatot kezdett a brókercégek nyilvántartási rendszereinek áttekintésére.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa hétfő délután hozott döntést a négy hitelintézet - DRB Bank, ÉRB Bank, BRB Bank és DDB Bank - tevékenységi engedélyének visszavonásáról. Mivel a Buda-Cash Brókezház Zrt. súlyos, bankonként tízmilliárdos nagyságrendű összegekkel nem tud elszámolni, emiatt a hitelintézetek saját tőkéje is negatívvá vált - jegyezte meg.

Az engedély-visszavonó határozatokkal automatikusan, külön kérés nélkül megindul az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítása. Az OBA a betétgaranciával érintett valamennyi betétre - a lakossági és vállalati megtakarítások e körbe tartoznak - törvényi előírás alapján 20 munkanapon belül maximum mintegy 30 millió forintig (100 ezer euróig) kárkifizetést teljesít. A korábbi tapasztalatok szerint az OBA a törvényes határidőnél sokkal gyorsabban fizetett a betéteseknek - mondta.

Rovatok