Index Vakbarát Hírportál

Lázár kedvessé és kisebbé tenné a bürokráciát

2015. március 12., csütörtök 12:37

„Az egész magyar bürokrácia, államapparátus a gyanakvásra, a sikeresség elgáncsolására, a megregulázásra és a megfélemlítésre van fölépítve”

– ezt mondta Lázár János a Portfolio EU-s fejlesztésekről szóló konferenciáján, éppen ezért szerinte változtatni kell azon, hogy hogyan működik az államigazgatás. Lázár elsősorban az ő feladatkörébe tartozó EU-s pénzek elosztásáról beszélt, ahol szerinte a legfontosabb feladat a bürokrácia csökkentése, ezzel lehet ugyanis javítani az ország versenyképességét.

Lázár arról beszélt, hogy az EU-s pénzek kezelésének a bizalomról és nem a gyanakvásról kell szólnia, de ebben fordulópont lesz. Éppen ezért például az állam az új pályázatoknál nem fog extra pénzügyi garanciát kérni, ha a pályázónak nincs köztartozása. A Miniszterelnökség vezetője azt is mondta, új adótörvény kell, ami szabályozza az eljárást, és nem növeli a bürokráciát.

„az élni és élni hagyni elv fog érvényesülni”

A vállalkozóbarátabb állam- és különösen adóigazgatás gondolatáról a múlt héten Varga Mihály is beszélt, aki szerint úgy kell megváltoztatni a NAV eljárásrendjét, hogy ha valaki rendesen adózik, akár évekig ne kelljen ellenőrrel találkoznia.

Lázár a konferencián arról is beszélt, hogy készül az új közbeszerzési törvény, amit várhatóan az év második felében elfogad majd a parlament.

„Sokkal rugalmasabb lesz a közbeszerzési szabályrendszer, az intézményrendszer, az eljárásrend, az egész elektronikus alapon működik majd.”

Lázár szerint a közbeszerzési törvénynél az a legfontosabb, hogy az új szabályozza

Rovatok