Önfeljelentést tett a Lombard Kézizálog tulajdonosa a rendőrségen - jelentette be Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK sajtószövivője rövid doorstep sajtótájékoztatóján. A nyomozás csalás miatt indult meg, a kár négymilliárd forint körüli összeg lehet. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség lefoglalta a cég szervereit.
Mint azt korábban mi is megírtuk, az MNB január 22-én felügyeleti biztost rendelt ki a Kézizálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-hez, mivel úgy vélték, hogy a cég szabálytalanul hitelezett és refinanszírozott. Az intézkedés azt jelenti, hogy a cég bármilyen érdemi döntést csak a kirendelt jegybanki szakember tudtával hozhatott.
A Lombard cégcsoporthoz tartozó cég 1998-ban alakult zálogtevékenység végzésére. 2011 végére a társaság által kihelyezett kölcsönök állománya meghaladta a 20 milliárd forintot, amely az induló év állományának 67-szerese volt, olvasható a honlapjukon.
Az MNB délután közölte, a Lombard Kft. ügyvezetőjének a nyomozó hatóságnál tett tegnapi bejelentése szerint a csoport záloghitelezési tevékenységét hitellel refinanszírozó 8 hitelintézet felé – ezek közül egy már régóta felszámolás alatt áll – mintegy 4 milliárd forint értékben nem tudnak elszámolni a fedezetül szolgáló zálogtárgyakkal, mivel azok értékét korábban hamisan adták meg a refinanszírozóknak. Ügyfelek felé semmiféle elszámolási hiány nincsen. Az egyes hitelintézeteknél jelentkező esetleges veszteség azok működését semmilyen módon nem befolyásolja.
A Lombard Kft., amelynek neve nem tévesztendő össze a pénzügyi piacok egyéb – például lízingpiaci – szereplőivel, akikkel a társaság semmilyen kapcsolatban nem áll - a Kézizálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt. anyavállalata, és az e pénzügyi vállalkozásnál bennmaradt zálogtárgyak kereskedelmi értékesítésével foglalkozik. Befektetési szolgáltatási tevékenységet egyik cég sem végzett, nincs tehát semmilyen összefüggés a közelmúltban ismertté vált visszaélések és ezen záloghitelező cég működése között.
A Kézizálog Zrt. és a Lombard Kft. ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel. A korábban a Kézizálog Zrt. által nyújtott záloghitelek fedezetéül szolgáló zálogtárgyak döntő részét pedig az ügyfelek az elmúlt hónapokban visszaváltották, visszavették - erre a felügyeleti biztos tevékenysége időszakában is folyamatosan lehetőség volt -, újabb kötelezettségeket pedig nem vállalhatott. A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. felügyeleti biztosa ismeretlen tettes ellen csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett az ügy kapcsán.