Index Vakbarát Hírportál

Berágtak a zöldek Washingtonra

2015. május 11., hétfő 23:26

Tiltakoznak a környezetvédő csoportok amiatt, hogy az amerikai belügyminisztérium feltételesen engedélyezte a Shell olajvállalatnak, hogy újraindítsa az olajfúrást a Jeges-tenger peremvidékén lévő Csukcs-tengeren, írja az MTI. Becslések szerint a Földnek ebben a régiójában található a világ feltáratlan kőolaj- és földgáz-készleteinek az egyötöde.

A zöldek szerint az engedély kiadása nyomán újabb olajkatasztrófa léphet fel Alaszka partjainál. Ugyanakkor a cégnek még több engedélyt be kell szereznie, többek között a környezetvédelmi, és a veszélyeztetett állatfajok védelmével foglalkozó hivataloktól, illetve Alaszka állam hatóságaitól. A társaság júniustól hat fúrást tervez 40 méteres vízmélységben.

A Shell már nem először próbálkozik az északi sarkkörön túli kitermeléssel, 2012-ben először egy fúróhajója került veszélybe, amikor egy jéghegy úszott a térségbe, majd egy esetleges olajömlést elhárító hajó kőolajat összegyűjtő berendezése sérült meg. A sorozatos balesetek miatt akkor a Shell leállította a projektet.

Rovatok