Index Vakbarát Hírportál

Megszűnhet a közmunka Magyarországon

2015. május 12., kedd 17:05

"Talán furcsa lesz, amit mondok: nem hiszek a közmunka mindenhatóságában és más sem hisz. Nem az a lényeg, hogy ezt a foglalkoztatási formát hosszú évekig, évtizedekig tartsuk fönt" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Czomba Sándor szerint a következő hónapokban is fogadnak el olyan jogszabályokat, amik segítik a kilépést a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé. Ha az a kérdés, hogy addig, ameddig a versenyszféra nincs olyan állapotban, hogy munkát tudjon biztosítani minden munkakereső számára, az emberek segélyt kapjanak vagy közfoglalkoztatáson keresztül munkát, akkor ez a kérdés eldőlt

Czomba szerint három-négy év múlva a versenyszféra már képes lehet a tömeges munkaerő teremtésre. "Az nagy probléma lenne, ha 2018-19 környékén is arról kellene vitatkoznunk, hogy négyszáz- vagy ötszázezer embernek kell-e közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosítani, mert ez azt jelentené, hogy a versenyszféra nincs abban az állapotban, hogy képes legyen tömegesen munkahelyeket teremteni, tehát kétélű fegyver a közfoglalkoztatás. 2010-13 között teljesen egyértelműen pozitív hozadéka volt" - mondta az államtitkár.

Szerinte a teljes foglalkoztatottsághoz  szükség van a közfoglalkoztatásra, ugyanakkor a közfoglalkoztatásra tartósan berendezkedni nem célszerű.

Rovatok