Index Vakbarát Hírportál

Így ment tavaly a kormány kedvenc cégeinek

2015. június 4., csütörtök 12:24

Nagyon sok érdekes dolgot lehet megtudni a cégek éves eredménybeszámolóiból, amiket május 31-ig kellett kötelezően benyújtaniuk. Például meg lehet nézni, hogy mennyivel lettek gazdagabbak a NER kedvenc cégei és haveri kapitalistái. A Figyelő össze is szedte, hogy ment tavaly az akkor még barátinak számító Simicska-birodalomnak, a közgép-pótló Duna Aszfaltnak és Mészáros Lőrinc cégeinek.

Simicskáék nagyon rendben vannak

A 2014-es számokon még nem látszik a nagy szakítás a volt kollégiumi haverok, vagyis Simicska Lajos és Orbán Viktor között, így a Simicska-cégeknek elég jól ment a tavalyi évben,

a Közgép például rekord bevételt ért el és a profitját is megháromszorozta.

És ez még csak a Közgép építőipari cégének az eredménye a konszolidált adatok, amikben a különböző építőipari és energetikai leányvállalatok számai is benne vannak (mint a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő vagy az E-OS Energiakereskedő) még benne sincsenek. A Közgép

A hirdetési piacon a Publimont plakátolós cégnek kicsit jobban ment mint tavaly, 8,28 milliárd bevételt hozott, a nyeresége viszont a 2013-as 3,19 milliárd forint helyett „csak” 3,03 milliárd volt. Látványosan nőtt viszont a rádiók reklámfelületét értékesítő SonitusMedia bevétele, amibe 5,05 milliárd forint folyt be, 1,34 milliárddal több, mint egy évvel korábban.

A Simicska-médiát sem kell félteni:

Ráadásul a HírTV és a Nemzet nyeresége egy az egyben bent maradt a cégben, úgyhogy még egy ideig nem lesz gondjuk a pénzzel.

A Figyelő számításai szerint a Simicskához köthető cégek összesen 50 milliárd forint osztalékot hoztak a tulajdonosaiknak.

 

Jön fel az új Közgép

Lohol Simicskáék nyomában a Szíjj Lászlóhoz és Varga Károlyhoz köthető Duna Aszfalt, amelyiknek éppen az M43-as autópálya megépítése a fő projektje. A cég már annyira kezdi beérni a Közgépet, hogy tavaly nagyobb volt a forgalma, mint 2013 előtt a Közgépnek bármikor. 

A cég négy év alatt majdnem megötszörözte a bevételeit, tavaly

A Duna Aszfalt akár a jövőben is sok jóra számíthat, mert a 2016-os költségvetésben 160 milliárd forint van útépítésekre, aminek egy része várhatóan ennél a cégnél köt majd ki.

Egyre több a pénz Felcsúton

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és nagyon sikeres vállalkozó is több pénzt keresett tavaly, mint tavaly előtt, és ennek nagy részét közbeszerzésekből. Legalábbis ez a fő profilja a polgármester fő pénzcsinálójának, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, ami főleg csatornázási és ivóvízminőség-javító pályázatokon indul és nyer. A cég tavaly 9,83 milliárd forint árbevételt ért el, ami nagyjából ugyanannyi, mint 2013-ban, viszont ennyi pénzből 20 százalékkal több nyereséget és osztalékot hozott. 

Kell is itt a pénz, mert Mészáros agrárvállalkozásai inkább csak nyelik azt, a Búzakalász 66 Kft például 250 millió forintos veszteséget csinált 2014-ben. A Figyelő számításai szerint Mészáros összes érdekeltsége 15,31 milliárd forint bevételt ért el. 

Rovatok