Index Vakbarát Hírportál

Vasútvonalat újít fel a Duna Aszfalt

2015. június 15., hétfő 11:24

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Duna Aszfalt Kft. alkotta konzorcium nyerte meg a 80-as számú vasútvonal Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti, mintegy 36 kilométeres szakaszának felújítására kiírt közbeszerzést nettó 13,98 milliárd forintos ajánlattal – írja a Napi.hu.

A Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) eljárásán három ajánlattevő közül a legalacsonyabb ár alapján választották ki nyertesnek az osztrák Swietelsky magyarországi vasútépítő vállalatát és az új magyar építőipari sikercéget, a Duna Aszfaltot - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben közzétett hirdetményből.

A munka előzetesen becsült értéke nettó 14,438 milliárd forint volt. A költségeket uniós támogatással, a Közlekedés operatív program keretében állják. A közbeszerzésen a két cégen kívül a Strabag Vasútépítő Kft., a H.F.Wiebe GmbH & Co. KG, és a TIC Közlekedési Infrastruktúra Építő Kft.; illetve a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft., és a Pannon-Doprastav Kft. pályázott közös ajánlattal.

A MÁV a közbeszerzést tavaly novemberben hirdette meg, majd az ajánlattevők alkalmasságára vonatkozó feltételeket előbb idén januárban, majd februárban is módosította, másodszor a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekre vonatkozó kritériumokat. Az eljárás eredményéről május elején döntöttek, a szerződést május 15-én kötötték meg a felek.

A közelmúltban két ajánlattevő közül a Duna Aszfalt nyerte meg a debreceni Nyugati kiskörút II. ütemének tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést, nettó 2,14 milliárd forintért. A Duna Aszfalt futott be győztesként a Ke-Víz 21 Kft.-vel közösen a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azon tenderén, amit a 338-as számú főút Nyíregyháza nyugati elkerülő szakaszának kivitelezésére írt ki, nettó 3,3 milliárd forintért. A Duna Aszfalt közelmúltbeli felfutásáról itt írtunk bővebben.

A Duna Aszfalt csoport tagjaként a Körösaszfalt Zrt. idén megvásárolta a Magyar Építő Zrt. minősített többségi részét, az árat nem közölték.

Rovatok