Index Vakbarát Hírportál

Kihirdették az idegengyűlölő plakátkampány közbeszerzésének győztesét

2015. június 23., kedd 16:59

Egyedüli ajánlattevőként a Fidesz-közeli HG 360 Reklámügynökség Kft. nyerte a bevándorlós nemzeti konzultációval összefüggő kommunikációs kampány médiavásárlási és call-center szolgáltatási feladataira kiírt, nettó 300 millió forintos keretösszegű tendert – írja az MTI a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számára hivatkozva. A HG 360 Reklámügynökség vezetője és egyben résztulajdonosa Csetényi Csaba, aki egyébként Rogán Antal szomszédja is.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés ajánlatkérője a Miniszterelnökség volt. Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja május 21. volt, de az eredmény csak most jelent meg. A nyertes feladata a teljes körű médiatervezési és vásárlási feladatok ellátása. Ennek keretében nyomtatott, online, közösségi médiabeli, valamint televíziós és rádiós hirdetéseket és óriásplakátokat kellett közzétennie.

A teljes körű call-center szolgáltatások körébe tartoznak az automata és személyes hívások, valamint az SMS-küldések. A céginformáció adatai szerint a nyertes cég tulajdonosa az Epicure Events Kft., ez utóbbi pedig a Hamu és Gyémánt Kft. tulajdonában van. A Hamu és Gyémánt Kft. pedig egy magánszemély, valamint HGY Invest Kft. tulajdona. Kovács Zoltán kormányszóvivő június 3-án közölte, hogy a június végéig tartó, nyomtatott és elektronikus médiumokban is megjelenő kampány összköltsége nettó 300 millió forint.

Rovatok