Index Vakbarát Hírportál

Mindent megnyert, majd rejtélyesen visszalépett

2015. július 13., hétfő 10:42

Életszagú történet a magyar építőipar világából: nyolc cég pályázik egy tenderre, amit az arra szakosodott vállalat nyer. Pár nappal később viszont már nem tudják megmondani, pontosan milyen feladatokat fognak végezni az alvállalkozóik, ezért elbukják a milliárdos projektet. Végül minden pályázót kizárnak, csak egy marad. Épp az, amelyik nagyon jóban van Mészáros Lőrinccel.

Ahogy az előző (2007–2013) uniós forrásfelhasználási ciklus első éveiben, úgy a mostani (2014–2020) elején is kevés a nagyberuházás, egy-egy milliárdos tenderen mindenki elindul, aki él és mozog. Így történt ez a M0 déli szakaszának zajvédő falainak felújításával is. Nyolc cég (KÉSZ, Közgép, Zajép, Duna Aszfalt, A-Híd, EuroAszfalt, Colas, Strabag) jelentkezett az 1,8 milliárd forintra becsült projektre. 

Nyolcból hét pályázatot érvénytelennek nyilvánítottak,

így végül egy olyan cég nyert, a Duna Aszfalt, ami elég jó kapcsolatot ápol több kormánypárti politikussal, Felcsút polgármesterével, és az utóbbi években – néha direkt kormányzati segítséggel (például a nemrég átadott M43-as autópálya esetén) – úgy hasítanak a magyar építőiparban, mint senki más. Ezekről részletesebben a cégről szóló részletesebb cikkünkben olvashat >>>

Június 17-én hirdettek eredményt. Eszerint a Közgép és a KÉSZ ajánlata kapásból érvénytelen volt, mert „aránytalanul alacsony” árat ajánlottak. Mindketten valamivel több mint egymilliárd forintért végezték volna el a munkát, ez a hatóság által becsült összeg 58 százaléka. (Februárban mi is beszámoltunk arról, hogy nagy baj lehet Simicska Lajos cégénél, ha már szinte féláron is elvállalna egy munkát.) 

A hatóság döntése szerint a Zajép nyerte a tendert. A többi jelentkező közül a Duna Aszfalt és az Euroaszfalt ajánlata volt még érvényes, a többieket kizárták. Az indoklás szerint az A-Hídnak nem volt megfelelő referenciája, a Colas nem megfelelő paramétereket adott meg a zajvédőhöz, a Strabag pedig késve adta be a pályázatot, ezért azt fel sem bontották. 

A Közgép nem hagyta annyiban a döntést, iratbetekintést követően vitarendezési kérelmet nyújtott be, amit a hatóság elutasított. A kérelem elutasítását jogorvoslati kérelemmel támadta meg a Közgép, aminek részben helyt adtak. Így június 30-án hiánypótlásra szólították fel a három érvényes ajánlattevőt. 

Egy héttel később módosított eredményhirdetést küldött ki a közbeszerzési hatóság, eszerint már a Duna Aszfalt nyerte a tendert, a másik két pályázó ajánlatát érvénytelenítették. Különös csavar a történetben, hogy azért, mert nem tettek eleget a hiánypótlásnak, egész pontosan meg sem próbálták bemutatni azokat a papírokat a hatóságnak, amelyek nyilvánvalóan a rendelkezésükre állnak: például, hogy az alvállalkozói pontosan milyen feladatokat fognak végrehajtani az építkezés során, tagjai-e az érintett gazdasági kamarának. 

Az is nagyon furcsa, hogy a Zajép miért nem tett eleget a hiánypótlásnak, hiszen látszólag úgy tűnt, nagyon meg akarják nyerni a tendert. A becsült érték pontosan 80 százalékának megfelelő összeget ajánlottak (1,4 milliárd forint) a munkáért; 80 százalék az a határ, ami alatt nem kezd kérdezősködni a hatóság, hogy miért olyan alacsony, tehát technikailag nagyon precízen ők adták a legjobb ajánlatot.

Nem véletlenül nyerték meg első körben a tendert, részben azért is tudhatták ennyire pontosan kiszámolni az optimális árat, mert a Zajép egy kifejezetten zajvédő falak építésére specializálódott cég. Többszörösen érthetetlen tehát, miért nem tettek eleget egy egyszerű hiánypótlásnak, amivel könnyedén behúzhatták volna a másfél milliárdos projektet.

A felmerült furcsaságokkal kapcsolatban még péntek délután megkerestük a Zajépet, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket. 

Reagál a Zajép

Cikkünk megjelenése a Zajép levelet írt nekünk, amelyet hiánytalanul közlünk:

A cikk címe tárgyi tévedést tartalmaz: cégünk nem “visszalépett”, hanem érvénytelen ajánlata miatt kizárták az eljárásból.

A Cégünk a projekt nyerteseként történt kihirdetését követően, a KÖZGÉP által benyújtott előzetes vitarendezési kérelem alapján elrendelt hiánypótlási felhívásnak eleget tett. A megadott határidő előtt, “hiánypótlás és felvilágosítás”-unkat 2015. július 3-án 11:58 perckor leadtuk a T. Kiírónak.

A kizárásra azért került sor, mert a pályázatunkba erőforrásként bevont szervezetek a hiánypótlásban előírt követelményeket a megadott határidőig csak részben tudták teljesíteni (kamarai tagság, kivitelezői névjegyzékben történő feltüntetés).

Ez utóbbival kapcsolatban szeretnénk megjegyezni, hogy egy tervezési feladatot ellátó gazdasági társaságtól nem elvárható a kivitelezői névjegyzékbe történő bejegyzés, mert a vonatkozó kormányrendeletben rögzített feltételeknek nem tud eleget tenni.

Gyakorlatilag az történt, hogy már egy nyertesnek kihirdetett pályázó (Zajép Kft.) egy, ugyanabból az ajánlati felhívásból addigra már érvénytelen pályázatadónak nyilvánított másik pályázó (KÖZGÉP Zrt.) által benyújtott előzetes vitarendezési kérelem alapján kért újbóli hiánypótlás után lett kizárva.

A kialakult helyzetben cégünkre hárult rágalmakat visszautasítjuk, mivel a hiánypótlási kötelezettségünknek a legjobb tudásunk szerint eleget tettünk és rajtunk kívülálló okok miatt zárták ki cégünket azután, hogy egyszer már nyertesnek hirdettek azt ki.

Rovatok