Index Vakbarát Hírportál

Ülést tartott a mélyen megosztott görög kormánypárt

2015. július 30., csütörtök 21:30

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pártja, a baloldali Sziriza mintegy kétszáz tagja gyűlt össze csütörtökön Athénban, hogy megpróbáljon véget vetni a politikai tömörülést mélyen megosztó ellentéteknek. A Szirizán belüli viták középpontjában az áll, hogy a kormányfő korábbi ígéretei ellenére elfogadta a nemzetközi hitelezők újabb megszorításokról szóló feltételeit egy harmadik mentőcsomagért cserébe, miközben a párt baloldali radikálisai elutasítják a hitelezők követeléseit, és nyíltan Görögország eurózónabeli tagságának feladását követelik – írja az MTI.

Július 15-én és július 22-én a párt 149 képviselője közül több mint harmincan tagadták meg azon törvényjavaslatok megszavazását, amelynek elfogadása volt a feltétele annak, hogy a kormány elkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programról. Ciprasz csupán ellenzéki pártok segítségével tudta megszerezni a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges szavazatokat.

A Reuters brit hírügynökség szerint a Szirizán belül kialakult válság a legsúlyosabb politikai kihívás, amellyel Ciprasz kénytelen szembenézni. A politikus ugyanis a megszorításokkal kapcsolatos pálfordulása ellenére továbbra is népszerű Görögországban, és gyakorlatilag uralja a belpolitikai szcénát. A csütörtöki ülés célja, hogy döntést hozzon egy rendkívüli vagy egy szabályszerű pártkongresszus, esetleg a párttagok soraiban egy referendum tartásáról.

A párton belüli, keményvonalas Baloldali Platform azt követeli, hogy a Sziriza szakítsa meg tárgyalásait a hitelezőkkel, és általános pártkongresszuson döntsön a tömörülés jövőbeli irányvonaláról. Ciprasz ehelyett inkább egy rendkívüli pártkongresszus összehívását javasolta szeptemberre, amely lehetővé tenné számára, hogy a párt új, hozzá hű tagjait is bevonja a döntési folyamatba. A harmadik lehetőség az, hogy referendum formájában bocsátják szavazásra a Sziriza irányvonalát, ez azonban kevéssé tűnik valószínűnek a Reuters szerint. A miniszterelnök egy szerdai interjúban azt mondta, kész előre hozott választásokat rendezni, ha pártja radikálisai továbbra sem támogatják a kormány tevékenységét.

A napokban megkezdődhetnek a tárgyalások a nemzetközi hitelezőkkel. Az egyeztetéseket a görög pénzügyminisztérium augusztus 20-ára le akarja zárni, amikor is több mint 3,3 milliárd eurót kell visszafizetni az EKB-nak. A hitelezők augusztus 12-13-át emlegették a megállapodás megkötésének céldátumaként.

Rovatok