Index Vakbarát Hírportál

Nagyon jól megy a Telekomnak

2015. augusztus 6., csütörtök 13:28 | aznap frissítve

Minden adat jobb lett a vártnál a Magyar Telekom második negyedéves gyorsjelentésében. A cég

Ezzel 2015 első hat hónapjában eddig a Telekom 315,45 milliárd forint árbevételt és 15 milliárd forint nyereséget ért el.

A cég csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes azt mondta, ilyen erős növekedésre számítottak, és ezzel az eredménnyel tarthatónak látszik a terv, hogy az éves eredményre minden részvény után 15 forint osztalékot fizessenek.

Szabótól azt is meg lehetett tudni, hogy az első félévben 100 ezer háztartást ért el a Telekom új szélessávú vezetékének építésével, a fejlesztés pedig a terv szerint halad tovább afelé, hogy az év végére elérjenek 440 ezer háztartást.

A mobil hálózat fejlesztésével a Telekom 4G lefedettsége elérte a 90 százalékot a félév végére, és az elmúlt időszakban a 4G adatforgalom már meghaladta a 3G adatforgalmat.

A magyar cég anyavállalata, a Deutsche Telekom is nagyon erősen zárta a negyedévét, ami főleg az egyre növekvő amerikai piacának hála  1,078 milliárd euró nyereséget hozott össze, majdnem 70 százalékkal többet, mint tavaly. 

Rovatok