Index Vakbarát Hírportál

Hiába ilyen olcsó az olaj, nem nagyon lesz újabb rezsicsökkentés

2015. szeptember 9., szerda 09:15

Pontosabban Seszták Miklós fejlesztési miniszter szerint meg fogják vizsgálni a lehetőségét, hogy lehet-e tovább csökkenteni a gáz árát, de ez politikus nyelven általában inkább nemet jelent. A miniszter Tóth Bertalan szocialista képviselő kérdésére válaszolt így, aki azt firtatta, hogy nem akarják-e érvényesíteni a lakossági gázárakban az olajár 40 százalék körüli esésének hatásait.

Seszták írásbeli válaszában hosszan sorolta, hogy már eddig is mit mennyivel csökkentették az emberek terheit, és hogy az átlagos gázfogyasztó már így is 55 ezer forintot spórolhatott meg a kormány rezsicsökkentésének köszönhetően, a gázt használó lakosság összesen 139 milliárd forintot. És egyébként még ezen túl évi 100 ezer forintot a 2010-es szabályokhoz képest, mert a földgáz-árszabályozást teljesen átalakították.

A fejlesztési miniszter szerint azonban a mostani látványos nemzetközi olajárcsökkenés nem sokat hat a magyar fogyasztói árra,  annak ugyanis állítása szerint mindössze 10 százalékát befolyásolhatja a kőolajtermékek árának változása. Ráadásul szerinte a régiónk szempontjából mértékadó TTF tőzsdei gázárak 2015 nyarán euróban magasabbak voltak, mint az előző év azonos időszakában.

"Mindezeken túl az import földgázért nem forintban, hanem dollárban vagy euróban kell fizetni, így a földgázbeszerzési költségek szintjére nem pusztán a világpiaci energiaárak, hanem a mindenkori árfolyamok szintje is hatással van" - magyarázta. Persze ettől függetlenül megvizsgálják majd a csökkentés lehetőségét, az Energiahivatalnak a jövő január 1-jétől alkalmazandó árakra vonatkozó javaslata alapján.

Tóth Bertalan amúgy kérdésében felidézte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban közölte, hogy az Oroszországból importált földgáz ára év elején 260 USD-ba került ezer köbméterenként, ez az ár pedig közel 100 dollárral, vagyis mintegy 40 százalékkal kevesebb volt, mint amennyibe tavaly októberben került az oroszországi import földgáz .

A beszerzési költségek jelentős mértékű csökkenését pedig maga Seszták miniszter is megerősítette egy korábbi válaszában. Az Energiahivatal 2015 áprilisában egy közleményben úgy fogalmazott, hogy az idén betárolandó olcsóbb földgáz árhatása csak a téli kitárolási időszakban, 2015 negyedik negyedévétől kezdődően jelentkezhet, vagyis a MEKH az árcsökkentés lehetőségét 2015. október 1-től valószínűsítette.

Rovatok