Index Vakbarát Hírportál

Nem éri már meg a drága olajkitermelés

2015. szeptember 23., szerda 14:35

Bár az olcsó olaj az alternatív energiaforrások versenyhátrányát hozza az energiapiacon, van egy szempont, aminek a környezetvédők is örülhetnek az alacsony olajár kapcsán: a nagy olajcégek visszafogják a leginkább környezetkárosító, kitermelési tevékenységüket. Most a Total jelentette be, hogy fokozatosan több milliárd dollárral tervezi csökkenteni a kitermelésre fordított összeget, de hasonló elmozdulás várható a versenytársaknál is - írja az MTI.

2015-ben felhördülést okozott az olajcégek nyilvánosságra került vezetőjutalmazási gyakorlata, amely arról árulkodott, hogy a fejesek éppen a legkárosabb tevékenységekre, az új lelőhelyek feltárására és kiaknázására a leginkább motiváltak, mivel ezekért kapják a több tízmilliárdos bónuszokat. Sokáig minden évben növekedett az erre fordított összeg az olajcégeknél, a környezetvédők és gyakran a részvényesek ellenállása ellenére is, de úgy tűnik, hogy ennek most véget vet az alacsony olajár. 

A Total pénzügyi igazgatója szerdán bejelentette, hogy idén a 2013-as 28 milliárdhoz képest már csak 23-24 milliárd dollárt fordítanak majd kitermelésre, és a következő években tovább tervezik csökkenteni ezt az összeget. A tervek szerint 2017-re eljutnak a 17-19 millió dollárig. A többi nagy olajcégnél is hasonló folyamatok játszódnak le, a bevétel csökkenésével kénytelenek voltak újragondolni a rendkívül tőkeigényes kitermelési ágazatot, és költségvetésük nagyobb hányadát fordítani inkább finomításra és kereskedelemre. 

Rovatok