Index Vakbarát Hírportál

Az amerikaiak nagy része egyik hónapról a másikra él

2015. október 11., vasárnap 19:49

A legtöbb amerikainak alig van megtakarítása, derült ki egy 5000 emberrel lezajlott közvélemény-kutatásból. A Marketwatch elemzése szerint a megkérdezettek 62%-ának kevesebb mint ezer dollár félretett pénze van. Ez forintban kb. 275 ezret jelent, Amerikában ez nagyjából egy kétszobás lakás egy havi bérleti díjának felel meg (természetesen nem egy menő nagyváros belső kerületében). Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak közel kétharmadát már egy kisebb betegség vagy baleset orvosi számlája is lenullázza anyagilag, és adósságba taszítja, és egyben magyarázatot nyújt arra is, hogy miért süllyednek olyan sokan hitelkártya-adósságba.

A felmérés szerint az amerikaiak több mint ötödének nincs is bankszámlája, amin a megtakarítását tartaná, kb. ugyanennyinek van, de teljesen üres. 14% nyilatkozott úgy, hogy komoly, 10 ezer dollár feletti félretett pénze van. Érdekes, hogy a legalsó kategória minden korosztályban 20% körüli, míg a leggazdagabbak rétege a 18-24 éveseknél mért 7,5%-ról szép fokozatosan növekszik, és 65 év felett már 20%.

Rovatok