Index Vakbarát Hírportál

MET-ügy: újabb gáztitkokat szedtek ki az MVM-ből

2015. november 5., csütörtök 08:17

Újabb közérdekű adatokat kapott meg a szocialista Tóth Bertalan a Magyar Villamos Művektől (MVM), amelyek a MET-tel kötött gázüzlettel kapcsolatban szolgálnak további információkkal.

Korábban már megkapták a szerződések egy részét, ezek alapján készítettek is egy elemzést, amiben összesítik a szerződésekből megismert számokat. Akkori beszámolójuk szerint azonban az MVM Partner 1 milliárd köbméter gáz beszerzésére vonatkozó szerződéssel még adós maradt.

Most elvileg megkapták a maradék szerződést is, ami alapján újabb kivonatot készítettek, és amelyet a csütörtökön honlapjukon tettek közzé.

Mi derül ki szerintük a most megkapott szerződésekből? Elsősorban az eddigi hiányzó földgázmennyiség beszerzési árai. Ez pedig szerintük erősíti korábbi megállapításukat:

az MVM cége nem csak képes volt önálló vásárlásra, de volt olcsóbb forrása is, mint amennyiért a MET-csoport gázát segítette a magyar piacra.
 

Csak dióhéjban azoknak, akik nem annyira követték a sztorit . Másfél éve írtunk arról először, hogy a fejlesztési miniszter 2011-ben az MVM Partnernek versenyen kívül hozzáférést adott a nyugati irányú gázvezetékhez, hogy a relatíve olcsóbb gázból segítsék a távhős cégeket, a gáz azonban végül ennél kacskaringósabb utat járt be.

A MET Holding svájci cégétől, a METI-től szerezték be a gázt, aztán a magyarországi MET-nek adtak el, amely aztán kedvére kereskedhetett vele. (Azzal érveltek, hogy az MVM önállóan nem volt alkalmas lebonyolítani az ügyletet.)

Később a MET-ről kiderült, a tulajdonosok között jelen van az OTP-vezér Csányi Sándorral szoros üzleti kapcsolatban álló Nagy György, és az Orbán Viktorral és Hernádi Zsolt Mol-vezérrel is barátságban lévő Garancsi István. Később pedig az is, hogy rajtuk kívül tulajdonos Ilya Trubnikov, orosz-kanadai üzletember, és Lakatos Benjámin is. Utóbbi a MET egyik menedzsere is egyben.

A szocialista Tóth Bertalan kiperelte az MVM-ből az elmúlt években kötött összes gázszerződést, nem csak a MET-tel kötötteket, hanem mindet. Ezeket megvizsgálva első körben azt állították hogy nem csak a keleti árhoz képest szerzett előnyt a MET magyarországi cége, hanem a holding svájci cégénél, a MET International AG-nél (METI) is jelentős lehetett a haszon.

A szerződésekből megállapították, hogy a gázt a nyugati tőzsdei árhoz képest az MVM-nek elég drágán kínálta. Illetve felvetették, hogy az MVM mástól jóval olcsóbban is tudott vásárolni nyugati irányból. Ez a feltételezés bizonyosodott be szerintük a most megkapott szerződésekből.  A cégcsoportnál landolt összeget a szocialisták több mint százmilliárd forintra teszik, ezt a becslést azonban a MET és az MVM is erősen túlzónak tartja.

A MET korábban „szakmai köntösbe bújtatott hókuszpókusz”-nak nevezte Tóth Bertalanék állításait, amely nem csak rájuk nézve káros, de a "hazai gázszakma reputációját is aláássa."

Később Ságodi Attila, a KPMG egyik vezetője a Portfolio.hu-nak adott interjúban azt állította, hogy a szocialisták oldalán megjelent szerződésekben "nem található bizonyíték arra nézve", hogy a MET jogosulatlan előnyhöz jutott volna.

Csakhogy a sokat emlegetett szerződések mindmáig nem elérhetőek, magukat a dokumentumokat ugyanis egyelőre nem, csak az azokból készült elemzést tették fel a szocialisták oldalára, azokat teljes egészében sem a MET, sem tanácsadócég nem ismerheti.

A MET korábban beperelte az Indexet az MVM-es gázügyletükkel kapcsolatos állításaiért. A pert azonban első fokon elvesztették, az ítéletet az Ítélőtábla helybenhagyta.

Rovatok