Index Vakbarát Hírportál

Méregdrága kocsit vett a versenyhivatal

2015. november 10., kedd 15:55

A november 6-án megjelent Közbeszerzési Értesítő szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a magyar utcán igen ritkán látható, nagy értékű SUV-ot, egy Mazda CX-9-est vásárolt. A kocsit nettó 9,45 millió forintért (bruttó 12 millió forint) vették meg az Autó Mirai Kft.-től. Iparági információk szerint a GVH 1 milliós kedvezményt kaphatott, ugyanis a kocsi listaára a kedvezmények nélkül 13 millió forint - írja a Napi.hu.

Az autó értéke alapján arra lehetne következtetni, hogy a hivatal valamely vezetőjének van szüksége egy ilyen kocsira, ezért a Napi.hu megkérdezte a GVH-t, ki használja majd a Mazdát és jelenleg milyen flottával rendelkeznek.

A válasz meglepő volt: eszerint ugyanis a kocsi nem egy vezetőé lesz, hanem a vizsgáló- és felderítő irodák szakmai feladatainak ellátását szolgálja. A hivatal szerint a kocsi mérete lehetővé teszi, hogy a rajtaütések alkalmával a vizsgálókat a helyszínre vigyék, amire a korában használt Skoda Octavia kevésbé volt alkalmas, így azt eladják.

A GVH-nak jelenleg 7 autója van: a már említett 2013-as S80, amely 61 500 kilométert futott. A hivatal főtitkára egy kisebb Volvóval, egy V40-essel jár, amelyet szintén 2013-ban vettek és eddig 40 200 kilométert futott. A két elnökhelyettes egy-egy Volkswagen Passattal jár, ezek azonban 2008-as és 2009-es évjáratúak 174, illetve 224,5 ezres futással, így ezeket hamarosan lecserélik. A hivatalnak van még egy 2013-as Ford Tourneója is, az új Mazda és az eladósorba kerülő Octavia mellett.

Rovatok