Index Vakbarát Hírportál

NGM: A kormány csökkenteni fogja a bankadót

2015. november 13., péntek 14:35

Nagyon figyeljen minden hitelminősítő, de főleg a Fitch: csökkenteni fogjuk a bankadót! – nagyjából ez az üzenete annak az interjúnak, amit Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára adott a Reutersnek. Az államtitkár jelezte, hogy Magyarország igenis ki fog állni azon megállapodás mellett, amit az EBRD-vel kötött még februárban, vagyis hogy a most 0,53 százalékos bankadót jövőre 0,31 százalékra, 2017-re pedig 0,21 százalékra csökkenti. 

A Portfolio szerint ez az eddigi legerősebb kiállás a bankadó csökkentése mellett. Ez azért is fontos, mert Nagy Márton, az MNB alelnöke a múlt héten azt javasolta a kormánynak, hogy csak azoknak a bankoknak csökkentsék az adóterhelését, amik vállalják, hogy cserébe többet hiteleznek a kkv-szektornak, és Lázár János is beszélt arról, hogy felül kellene vizsgálni az EBRD-megállapodást. Ehhez képest Hornung most azt nyilatkozta:

A megállapodás minden egyes bankra vonatkozik, és tartani akarjuk magunkat a megállapodáshoz. A megállapodást a miniszterelnök is aláírta. Ő saját maga és az egész magyar kormány tartani kívánja magát a megállapodáshoz.

Az államtitkár azt is mondta, hogy tudják, a Fitch és más hitelminősítők nagyon figyelnek arra, hogy mi történik a bankadóval, úgyhogy az interjú egy direkt üzenetként is felfogható. A Fitch nemrég kilátásba helyezte, hogy tovább javítja a magyar államadósság besorolását. Egy másik hitelminősítő, a Moody's már a múlt héten pozitívra javította a magyar adósságra vonatkozó kilátását. 

Rovatok