Az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed) az irányadó kamat 0,0-0,25 százalékos sávját 25 bázisponttal 0,25-0,50 százalékra emelte szerdán, magyar idő szerint este 8-kor közzétett döntésében.

A konszenzus alapján is 0,25 százalékpontos kamatemelést vártak, ezzel a jelenlegi, 2008 december 16. óta érvényben óta élő 0,25 százalékról 0,50 százalékra emelkedne a ráta. Egyébként 2006 júniusa volt az utolsó lépés, amikor Fed szigorította a monetáris kondíciókat, azóta szinte folyamatosan lazít.

Miért fontos ez?

Lényegében nincs olyan számottevő befektetési lehetőség a világon, ami független lenne a dollár után fizetett kamattól.

Az elmúlt évtizedekben úgy alakultak a dolgok, hogy dolláralapon adjuk-vesszük az olajat és a többi energiahordozót, de az energián túli nemzetközi kereskedelem nem elhanyagolható része is dollárban történik. Sokan dollárban takarékoskodnak az USA-n kívül is, mert egyszerűen jobban bíznak az amerikai pénzben és a dolláralapú befektetésekben, mint a saját vagy a többi ország devizájában vagy épp a hagyományosabb értékőrzőnek számító fizikai aranyban.

A Fed ugyan nem mérlegeli döntése külföldi hatásait, csak az amerikai gazdaság folyamataira figyel, ezek alapján irányítja a gazdaságát, de a dollár nemzetközi kulcspozíciója miatt mégis minden lépésével a határain túli világra minden más jegybanknál vagy gazdasági döntéshozónál nagyobb hatással van.

Emiatt pedig az apró és óvatos lépésekkel egyre magasabbra kúszó amerikai kamatláb számtalan gazdasági viszonyra hatással lesz a világ más országaiban:

• átárazódnak tőle a devizaárfolyamok,
• tovább eshetnek a nyersanyagok,
• a magasabb amerikai kamatnak hatása lesz az államadósságok finanszírozására,
• a költségvetések egyensúlyára,
• az inflációra,
• a munkaerőpiacra,
• a megtakarításokra és a hitelekre,
• a betétekre,
• és nyilván a vállalatok pénzügyeire,
• ezeken keresztül pedig a tőzsdékre is.

Miért emelt a Fed?

A kamatemelést sokan még mostanában is ellenezték, annak ellenére, hogy az amerikai lakáspiac összeomlása óta, sőt, már azt megelőzően is egy jó ideig, közel tíz éve tényleg nem volt semmilyen szigorítás. Részben emiatt most úgy látszik, hogy az amerikai gazdaság rendben is van. A kamatemelés ellenzői viszont azzal érvelnek, hogy az olcsó hitelek támogatják a vállalkozások növekedését, olcsóbbá tesznek minden állami és nem állami beruházást, segítik a munkahelyteremtést, ezeken keresztül pedig erősítik a gazdaság bővülését.

Persze az emelés ellenzői is elismerik, hogy alacsony kamatláb mindenféle előnye nem jelenti azt, hogy soha nem kell emelni rajta. Azt mondják, hogy emelés melletti legerősebb érv az infláció lenne. Ez a másik gazdasági faktor, amire a Fed vezetői a munkapiac mellett kiemelten figyelnek minden egyes döntésüknél. Csakhogy az infláció még a láthatáron sincs: a júliusi adat 0,2 százalék volt, az éves várakozás pedig 0,4, ami simán lefelé módosulhat a kínai bajok, az olajáresés és a már rég óta erősödő dollár hatásai miatt.  

Akik viszont a kamatemelést pártolták, azt mondták, hogy az infláció csak azért ennyire alacsony, mert tavaly óta rengeteget esett az olajár. Ha ezt kiszűrjük az árváltozásokból,  év/év alapon 1,8 százalékos maginflációt kapunk , ami pedig már nagyon közel van a Fed 2 százalékos céljához. Ez, és a remekelő munkaerőpiac indokolja az emelést. Egy további érv az is, hogy a sokáig indokolatlanul alacsonyan tartott kamat túl sokat torzíthat a globális gazdaságon. Az amerikai kamatszint megegyezik a sokkal rosszabb állapotban lévő eurózóna kamatszintjével, márpedig két ennyire különböző helyzetben lévő gazdasági övezet nem működhet sokáig megegyező kamatszinttel, mert abból nagy buborékok, azokból pedig újabb összeomlások lesznek.

Miért fontos ez az egész nekünk?

Az MNB a második kamatcsökkentési ciklusát júliusban fejezte be, a történelmi mélypont pedig pontosan a rekordalacsony amerikai és (a másik fontos referenciapontnak számító) európai kamatszinteknek köszönhető. Az van ugyanis, hogy szerencsénkre épp nem kell hatalmas kamatfelárat fizetnünk a finanszírozóiknak az ide csoportosított pénzükért: nyugaton semmit vagy nagyon keveset keresnek az állampapírokon, mi viszont szabad szemmel is látható kamatot kínálunk, ha ide hozzák a megtakarításaikat. Ez a vonzerő látszik a forint viszonylagos stabilitásán is, az alacsony hazai kamatszintet tehát egyelőre a piac is visszaigazolja.

Egy amerikai kamatemeléssel kikényszerített magyar emelés (ami nélkül komolyabb forintgyengülés jönne, de ez persze nem biztos, hogy lépésre készteti majd Matolcsyékat) nálunk is ugyanolyan dominóhatással járna, mint másutt. Az emelkedő kamattal

1. drágulna az államadósság finanszírozása. Mivel az adósságaink után fizetett kamatokat a költségvetésből álljuk, nőnének az állami kiadások, ami rontaná a költségvetési egyenleget. Ezt, hogy ne legyen nagyobb a hiány, valamivel kompenzálni kell, ami lehet bevételnövelés vagy valamilyen költségvetésen belüli átcsoportosítás. Persze, ahogy már jeleztük, az amerikai emelés, ha egyszer beindul, nyilván lassú lesz, nem kell egy hirtelen sokkoló eseményre számítani, de azért lehet a költségvetési tartalékok elköltésénél erre is gondolni.
2. Ha pedig több megy el a kamatfizetésre, és az állam emiatt nem akar több adót beszedni, akkor bizony kevesebb jut a szociális államunk fenntartására vagy az államigazgatásra. Hogy melyik terület lehet érintett, azt nyilván nem lehet tudni, inkább csak azt mondhatjuk, hogy biztosan nem jó, ha a kamatkiadásunk megnő. Pedig ez várható, és hosszabb távon ez a költségnövekedés a felfelé tolódó kamatpálya miatt akár jelentősebb is lehet (ahogy más periféria országokban is).
3. Ez pedig hosszabb távon már tényleg felerősíti a költségvetés pénzéhségét, ami adóemeléshez vezethet, vagy a kiadásokat kell visszavágni, és mindkettőről tudjuk, hogy népszerűtlen, emiatt – idehaza különösen – konfliktusos megoldások ezek.
4. Az emelkedő kamat legfontosabb hatása, hogy lassítja a gazdaságot, ami bizonyos körülmények között persze elfogadható cél és akár szükséges is lehet, de itthon egyelőre úgy tűnik, hogy semmi szükség rá – nincs ugyanis infláció, amit le kellene törni vele, és a gazdasági növekedés is törékeny.
5. Az emelkedő kamat a hitelek drágulásán keresztül is hat a gazdaságra, ahogy feljebb már láttuk, az állami és a magánberuházások drágulnak, a megtérülés és ezzel együtt a befektetési kedv is romlik.
6. Ez pedig már a munkaerőpiacra is nyomasztóan hat, ami logikus, hisz ha kevesebb a beruházás, akkor idővel lassul a munkapiac bővülése.
7. Az emelkedő kamat ugyan jó a betéteseknek, viszont csökkenti az alternatív megtakarítások hozamelőnyét, ergo vonzerejét, kevesebb pénz jut mondjuk az innovatív vállalkozóknak, és a hazai részvénybefektetések sem lesznek népszerűbbek egy ilyen helyzetben (persze a tőzsde most sem az, a lassú kamatemelés azért nem ront majd érdemben ezen a csapnivaló helyzeten).
8. Mindez együtt sok feltörekvő országra lesz érvényes. A periférián nálunk nagyobb adósok is vannak, gondoljunk csak Görögországra, amelynek a dollárkamat-növelés tovább drágítaná a finanszírozást, de mondjuk Spanyolország is újra satuba kerülhet.
9. Egy emelkedő amerikai kamatláb az olajpiacról is elszívja a spekulatív pénzek egy részét – az alacsony amerikai kamat pedig jellemzően felhajtja az energiaárat –, ami tartósan lefelé nyomja az olaj árát, aminek örülhetünk a benzinkutaknál. Mivel a fejlett világ rengeteg energiát használ, ez komoly tényezője az inflációnak is, ami ezen az áttéten keresztül csökkenhet – sőt, a fejlett világban már pusztán a levezetett folyamattal kapcsolatos erős várakozás miatt is jelentősen csökkent már eddig is. Ez nemcsak az olajból élő országok költségvetését, növekedését és devizaárfolyamát tartja nyomás alatt, hanem magával rántja a többi fontos nyersanyagot is.
10. Így lényegében azt mondhatjuk, hogy az összes feltörekvő nyersanyagország, ami sokáig élvezte a gyenge dollárt, a kínai növekedést és a magas alapanyagárakat, a befolyó pénzt pedig tücsökként eltapsolta, ahelyett, hogy szorgos hangya módjára mondjuk csökkentette volna az adósságát vagy nagyobb tartalékot halmozott volna, a következő időszakban nagyon nagy bajba kerülhet.