Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták az internet főellenségét

2015. december 17., csütörtök 18:06

Letartóztatták azt a Martin Shkrelit, akit mostanában nagyon utált az internet, mert előbb megvette egy gyógyszer forgalmazási jogát, majd szándékosan ötvenötszörösére verte fel az árát, aztán még azt a Wu-Tang Clan-albumot is megvette, amiből összesen egyetlen fizikai példány készült. A hedge fund menedzser annak a Daraprimnek a jogait vásárolta meg, amit csecsemők és legyengült immunrendszerű, javarészt AIDS-es betegek fertőzéseinek kezelésére használtak 62 éve.

A CNN cikke szerint Shkrelit New York-i otthonában vették őrizetbe, viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mivel gyanúsítják. Az viszont biztos, hogy a letartóztatásnak semmi köze nincs ahhoz, hogy megemelte a gyógyszer árát - ezt ráadásul már nem is a Retrophinnel, hanem az új cégével, a Turing Pharmaceuticalszal csinálta meg - , hiszen az teljesen legális volt a biznisz minden patkánysága ellenére. A letartóztatásnak több köze lehet ahhoz, hogy Shkrelit a korábbi cége, a Retrophin nemrég beperelte, és 65 millió dollárt követelnek tőle, amiért szerintük a volt vezérigazgatójuk valamit trükközött a cég pénzével és részvényeivel.

A Bloomberg szerint a 32 éves üzletembert azzal gyanúsítják, hogy amikor még hedge fund menedzserként dolgozott, illegálisan jutott hozzá a volt cégének, a Retrophinnak a részvényeihez, amiből hiteleket fizetett vissza. Összefüggésben lehet az üggyel, hogy egy New York-i ügyvédet, Evan Greebelt is letartóztattak csütörtökön.

Shkrelinek valószínűleg elég rosszkor jött ez a dolog, mert pont igyekezett volna kicsit javítani a reputációját: egy szerdán megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy ki akarta fizetni az óvadékot Bobby Shmurda brooklyni rappernek, aki szerinte most csak azért ül előzetesben, mert nincsenek jó ügyvédjei. A élet viszont úgy hozta, hogy most még az is elképzelhető, hogy Shkreli akár cellatársként is szolidarítson Bobby Shmurdával.

Rovatok