Szenved a magyar gazdaság a munkaerőhiánytól, nem nagyon tudnak mit kezdeni a kormányok a gyermekszegénységgel, elképesztő mennyiségű közmunkás dolgozik Magyarországon, egyre kevesebb ember kerül be a felsőoktatásba, vissza fognak esni a beruházások, nem csökkent érdemben az államadósság, de az adósság belső szerkezete sokat javult. Közgazdászokat kértünk arra, küldjék el, melyik volt szerintük idén a legérdekesebb grafikon, és írjanak hozzá rövid magyarázatot is.
Balatoni András, az ING közgazdásza: Az egyik kérdőíves felmérés keretében negyedévről negyedévre megkérdezik a vállalatokat, hogy mi képzi a termelés bővülésének korlátját, miért nem tudnak növekedni. Az egyik lehetséges válasz a munkaerőhiány.
Némi algebrai bűvészkedés után a nyers adatokból elő lehet állítani a lenti ábrát. Az ábra megmutatja, hogy a munkaerőhiány a gazdasági növekedést átlagosan (ezt reprezentálja a nulla érték), átlagosnál jobban (pozitív értékek), vagy az átlagosnál kevésbé korlátozza (negatív érték).
Magyarországon elképesztő mértékben emelkedett és történelmi csúcsra ugrott az elmúlt időszakban az olyan vállalatok részaránya, amelyek a munkaerő-hiányra panaszkodnak.
Mire lehet ebből következtetni?
Emellett sajnos az is nyilvánvalóvá vált, hogy a munkaerőhiány a növekedésre is negatív hatással van, mivel sorra bukjuk el a külföldi beruházásokat, mivel nincs meg az országban az a munkaerő, amire a cégeknek szüksége lenne. A létező legjobb képzési, munkaerő-piaci reformok is csak jó pár évvel a meghirdetésük után hatnak pozitívan a munkakínálat mennyiségére és minőségi jellemzőire, így tényleg el kell gondolkodni, honnét fogjuk leakasztani a munkaerőt a következő években.
Molnár György, az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet kutatója: Magyarországon sokan vélik úgy, hogy a tömeges szegénység a rendszerváltás, a piacgazdaság elkerülhetetlen velejárója. Az ábra azt illusztrálja, hogy ez a vélekedés alapvetően téves, a rendszerváltáskor hozzánk hasonló vagy rosszabb helyzetből induló Lengyelország és Szlovákia sokkal jobb eredményt ért el a szegénység enyhítése terén, mint hazánk, miközben ettől egyáltalán nem lassult gazdaságuk növekedési üteme, sőt, az összefüggés ezzel éppen ellentétes.
A magyar szegénység különösen súlyos jellegzetessége, hogy a gyerekeket jóval nagyobb arányban érinti, mint a felnőtteket. (A teljes lakosságra vonatkozóan is ehhez hasonló az ábra, de ott öt százalékponttal kisebb Magyarország hátránya a többiekhez képest.)
Az ábra azt is mutatja, hogy a magyar közpolitika, a többi visegrádi országtól eltérően, ezen a téren alapvetően hibás választ adott a kezdődő válságra. 2008-ban, a közfoglalkoztatáson alapuló foglalkoztatás- és szociálpolitika elindításával, a családi pótlék fokozatos értékvesztésével gyorsult fel elszakadásunk a többieknél tapasztalt javuló trendtől. A közfoglalkoztatás munkapiaci és szociális céljai ütköznek, egymás rovására tudnak érvényesülni. 2014-ben túlsúlyba kerültek a szociális célok, a közfoglalkoztatásra költött összeg jelentős növelése valamelyest enyhített a szegénységen és ezen belül a gyerekszegénységen is, de ez a javulás még a másik három visegrádi ország megközelítésére sem volt elég és tartóssága is kérdéses. A négy visegrádi ország közül Magyarországon a legnagyobb a súlyos nélkülözésben élő gyerekek aránya.
Scharle Ágota, a Budapest Intézet vezető kutatója: Az idén a kormány 270 milliárd forintot szánt közfoglalkoztatásra. Csaknem négyszer annyit, mint 2009-ben, amikor hasonlóan nagy volt a munkanélküliség. A költségvetés egészéhez képest több, mint hatszor annyit fordítunk erre, mint Szlovákia, és hússzor annyit, mint Lengyelország.
Ha megvalósul az idei évre tervezett létszámnövelés, akkor átlagosan 213 ezren dolgoznak majd közmunkásként: minden negyedik állami alkalmazott közmunkás lesz. Aki pedig egyszer bekerült, jó eséllyel bent is marad. A legfrissebb adatok szerint a közmunkások 13 százaléka kerül rendes állásba, és 80 százalékuk újra regisztrált munkanélküli lesz. Bár a kormány az áprilisban közzétett Konvergencia programban 7 százalék alá csökkenő munkanélküliséget prognosztizált, mégis tovább tervezik növelni a közfoglalkoztatásra szánt forrásokat. Az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2015. évi jelentésében közzétett ábra szerint a határ a csillagos ég.
Váradi Balázs, a Budapest Intézet és az ELTE munkatársa: Sikeres közpolitikát csak pontos, hiteles, széleskörű adatokra lehet alapozni. Hadd dicsérem meg érte: idén az EMMI az Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetétől, az oktatásgazdaságtan legjelesebb hazai műhelyétől megrendelte és nyilvánosságra is hozta (!) a magyar közoktatás páratlanul részletes indikátorrendszerét.
A sok tanulságos ábra közül ez a grafikon-pár azt illusztrálja, hogy a második Orbán-kormány minden szakmai és európai ajánlással ellentétes felsőoktatás-szűkítő programja működik. Csökkent, hányan mehetnek az érettségizők közül egyetemre, sőt, mivel kevesebb az államilag finanszírozott hely, már az is, hányan próbálkoznak meg egyáltalán a továbbtanulással. Az elit gyerekeit nem kell félteni, de aki nem színjeles, vagy akinek nincsenek súlyos százezrei a tandíjra, annak felkopik az álla: a társadalmi felemelkedés legfontosabb, amúgy sem széles útján az Orbán-kormány egy sávot sikeresen eltorlaszolt.
Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője: A gazdaság hosszú távú növekedési kilátásait termelési oldalról a magánszektor tőkeállománya, a vállalati szektorban foglalkoztatottak létszáma és termelékenysége határozza meg. Bár az elmúlt években – nagyrészt az EU-források lehívása, kisebb részben az egyedi nagyberuházások miatt – a beruházások reálértéke folyamatosan és a GDP-nél gyorsabb ütemben növekedett, azonban ezen belül egyre inkább az állami beruházások váltak dominánssá, sőt a legutóbbi negyedévekben a magánszektor beruházása reálértéken csökkent.
Nem nyilvánvaló, hogy a szinte kizárólag EU-forrásokból finanszírozott kormányzati beruházások visszaesése nyomán gyorsulni vagy tovább lassulni fog-e a magánszektor beruházása. Egyik oldalról az állami beruházások kiszoríthatnak bizonyos magánberuházásokat, ezért az állami beruházások visszaszorulása újra teret adhat a magánberuházásoknak. A másik oldalról viszont az állami beruházások generálják is azokat a magán beruházásokat, amelyek az állami megrendelések teljesítéséhez szükségesek. Ez utóbbi mechanizmusból az következik, hogy az állami beruházások visszaesésével párhuzamosan a magánberuházások is vissza fognak esni.
Kondora Szilárd, az OTP Makrogazdasági elemzője: Az elmúlt években megfordult az államadósság növekvő trendje, de érdemi államadósság-csökkenést nem sikerült elérni. Az államadósság belső szerkezete ugyanakkor sokat javult 2011 óta. A főként külföldiek felé fennálló devizás államadósságot az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2012-ben és 2015-ben is teljes mértékben forintban újította meg, így mind a külföldiek részaránya, mind a devizában fennálló államadósság aránya csökkent.
A külföldiek arányának csökkenése 2015-ben felgyorsult köszönhetően annak, hogy az MNB önfinanszírozási programja a hazai bankokat állampapír-vásárlásra ösztönzi, illetve a háztartások arányának növelése is kiemelt adósságkezelési cél. 2015 októberének végén mindössze 44 százalék volt a külföldiek aránya, a devizaadósság aránya pedig 34 százalék. A csökkenő trend 2016-ban is folytatódhat, mivel csak kismértékű nemzetközi devizakötvény kibocsátást tervez az adósságkezelő annak ellenére, hogy jövőre 5 milliárd eurónyi devizakötvény és devizahitel jár le.
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója: a kormányzati túlköltekezés, az alacsony belső megtakarítások és a magas forintkamatok mellett a válságot megelőzően a magyar gazdaság jelentős külső, többnyire külföldi devizában denominált adósságot halmozott fel. A magas devizaadósság a válság kitörését követően egyrészt súlyos reálgazdasági, pénzpiaci és szociális következményekkel járt, másrészt a stabilitási megfontolások folyamatosan megjelentek a gazdaságpolitika döntéshozóinak mérlegeléseiben. 2015-ben mind az államháztartás, mind a lakosság devizaadósságai számottevően csökkentek, így a magyar gazdaságot az elmúlt években gúzsba kötő devizahitelek korszaka a végéhez ért.
A kormányzat, a jegybank és a bankrendszer közös lépéseinek eredményeként a lakossági devizaadósságot szinte teljesen eltűnt. Az államháztartás esetében a 2011-es csúcsot jelentő több mint 50 százalékos arányt követően jelenleg már csak az adósság harmada van devizában denominálva, ami a jövő évben is tovább süllyed. Az alacsonyabb devizakitettség mérsékli gazdaságunk sérülékenységét, növeli a gazdaságpolitika önállóságát és mozgásterét, valamint az óvatossági megfontolások oldódásával gyorsabb gazdasági növekedést okozhat, ami a jelenlegi kilátások szerint 2016-ban már a hitelminősítések javulásában is jelentkezik.
Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője: Bár az elmúlt évek egyik fő témája a „globális adósságleépítés” volt, a valóságban a feltörekvő piacokon az elmúlt években masszívan nőttek az adósságok; sok országban a vállalati és a háztartási szektor - kihasználva a rendkívül alacsony dollárkamatokat és a szinte korlátlan pénzbőséget - nagymértékű devizadósságot halmozott fel.
Az emelkedő dollárkamatok, a dollár felértékelődése és a tőkeáramlások megfordulása sok gazdaságot komoly kihívások elé állít, a túlzott mértékű külső eladósodás fontos sérülékenységi forrás. Szűkebb régiónk és Magyarország azonban a leginkább ellenálló csoportba tartozik: hazánk külső adóssága az elmúlt években jelentősen csökkent, a vállalati és háztartási szektor is jelentős mérlegkiigazításon van túl. A negatív külső hatásokról teljes mértékben nem tudjuk függetleníteni magunkat, de piaci stressz esetén nem mi leszünk azok, akiket a legjobban ütnek.
Szepesi Balázs, a Hétfa kutatóintézet vezetője: Ha a magyar gazdaság kisebb vállalkozásai olyan sikeresen működhetnének, mint cseh, lengyel és szlovák társaik, az ország GDP-je 10 százalékkal lenne magasabb. Ez 3,2 ezer milliárd forint: kétszer annyi, mint amennyit a felsőoktatásra és a közoktatásra költünk. Ennyivel magasabb jövedelem mellett a magyar állam úgy tudná szinten tartani kiadásait, hogy eltörölné a személyi jövedelemadót.
A magyar mikro- és kisvállalatok egy főre jutó hozzáadott értéke ötödével kisebb a másik három ország átlagánál, a középvállalatoknál fele ekkora az elmaradásunk. Ezt a különbséget nem lehet a válságra, a tőkepiac összeomlására fogni: 2008-ban a termelékenységi különbségek ugyanekkorák vagy nagyobbak voltak. Ennek okait esszésorozatunkban jártuk körbe. Röviden: a gazdaságpolitika évtizedeken át arra koncentrált, hogy a külföldi tőke számára vonzóak legyünk. Ez sikerült is, azonban a hazai vállalkozások intézményi környezetének kialakítására, a kis cégek dominálta ágazatok versenyképességének megerősítésére nem jutott figyelem.
Horváth Áron, az Eltinga és az MTA KRTK KTI közgazdásza: 2011-ben kezdődött, és idén fejeződött be a deviza lakáshitelek forintra váltása.A válságjelenségek közül a lakáshitelek fizetésének nehézsége volt az egyik legsúlyosabb. A devizahitelek esetében az árfolyam gyengülése fokozta a jövedelmi problémákat, vagy akár önmagában is komoly gondokat okozott a hitelfelvevőknek. A devizás tartozások jelentősen nőttek, ahogy az ábra 2007 és 2011 közti időszaka mutatja, amikor már nem a hitelfelvétel, hanem az átértékelődés miatt emelkedett a devizahitel-állomány. A nem teljesítő hitelek a pénzügyi szektor olajozott működését is nehezítik, így a szociális okokon túl ezért is keresték az adósok, a kormány és a pénzügyi szektor a probléma lehetséges orvosságait.
A végsőnek tűnő megoldás öt évnyi sorozatos újraszabályozás után idén született meg, és alig maradt devizában denominált lakossági lakáshitel ez év tavaszára. A beavatkozások morális kockázatát, méltányosságát, a terhek megosztásának igazságosságát még sokáig fogjuk elemezni, de biztos, hogy az időzítés szerencséjének mindenki örül. Átváltás nélkül a svájci frank év eleji erősödése tovább súlyosbíthatta volna a helyzetet, de emiatt a lakáshiteleseknek már nem kellett aggódniuk.
Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) alapítója: Az ábra 58 ezer 161 EU által támogatott projekt adatai alapján az EU támogatások odaítélésének havi adatai mellett azt az információt tartalmazza, hogy hónapban számolva projektenként átlagosan mennyi idő telt el a támogatás odaítélése és a szerződéskötés között. Az ábrából jól látszik, hogy az EU csatlakozás (2004) óta fokozatosan és számottevően csökkent a szerződések megkötésére fordított idő. Eszerint az EU támogatásokat kezelő és elosztó intézményrendszer a csatlakozás óta jelentősen fel tudta gyorsítani a projektek odaítélésének és a szerződések megkötésének munkáját. 2012 végére a támogatások odaítélését már átlagosan alig több mint egy hónap múlva követte a szerződések megkötése. Az ábrán emellett az is látszik, hogy a projektek indítása az előző tervezési ciklus (2007-2013) második-harmadik évében gyorsult fel jelentősen, amit 2009 után csökkenő trend követett.
2009 után a nagyobb volumenű havi kifizetések néhány megaprojekthez kapcsolódnak - erre mutat a havonta kifizetett összegek jelentős fluktuációja 2009-2010-ben. Az adatokból az is jól látszik, a 2007-13-as időszak EU-s támogatásai, mivel ezek odaítélése és ehhez kapcsolódóan ezek kifizetése is 2008-2009-ben gyorsult fel igazán, jelentős szerepet játszottak a Nagy Válság negatív hatásainak enyhítésében. Az EU tagság, az EU-s támogatások nélkül Magyarországon a recesszió 2009-ben sokkal mélyebb lett volna, mint ami valójában bekövetkezett (-6,6 százalék).
Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere: 2015-ben folytatódott a feltörekvő piacok vesszőfutása, a gyengülés sok esetben be is gyorsult, és továbbra sem látszik a vége. A legnagyobb veszteseket azok között az úgynevezett BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok között találhatjuk, melyek egy évtizeddel korábban még ünnepelt sztárok voltak. A jelentős változás több tényezőre vezethető vissza, az egyik legnyilvánvalóbb ok azonban a 2000-es évek nyersanyag „szuperciklusának” a kipukkanása. A nyersanyag exportáló feltörekvő piaci országok számára a 2000-es évek végéig kitartó, egy évtizedes nyersanyagár drágulás hatalmas hátszelet biztosított. A jelentős bevételeknek köszönhetően a költségvetési hiányok mérséklődtek, a külkereskedelmi egyenlegek sok esetben többletbe fordultak, a devizák pedig töretlen felértékelődésbe kezdtek.
Ez a történet először a 2008-2009-es nagy globális válságban bicsaklott meg, majd onnan még volt egy visszapattanás, azonban a 2014 és 2015-ös év nyilvánvalóvá tette, hogy nincs visszatérés a 2000-es évek modelljéhez. A nyersanyagok iránt globálisan a legnagyobb keresletet támasztó kínai gazdaság lassul, és a kínálati oldal pedig csak lassan alkalmazkodik, hisz az elmúlt évtized bánya beruházásait nem lehet egyik pillanatról a másikra felszámolni. Magyarország ugyan a feltörekvő piaci országokhoz tartozik, azonban a kelet-közép európai régiós társaihoz hasonlóan viszonylag szerencsésen kerül ki ebből a történetből, hisz nálunk a nyersanyag import dominál, így a cserearány javuláson keresztül az árváltozás nyertesei vagyunk.
Delikát Zsuzsa, az Oriens munkatársa: A visegrádi négyek (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) gazdaságai nagymértékben integrálódtak Németország kereskedelmi rendszerébe – a visegrádiak éves GDP-jének több mint 30 százalékát teszi ki a Németországgal történő kereskedelem, ami lényegesen meghaladja a nyugat-európai országok szintjét.
Talán ennél is meglepőbb, hogy nem csak a régió számára nagyon fontos a német kapcsolat, de az állítás fordítva is igaz – Németországnak a visegrádi országokkal folytatott kereskedelme meghaladja a legnagyobb partnerével, Franciaországgal folytatott kereskedelem szintjét.
Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő befektetési igazgatója: A közép-kelet-európai részvénypiacok jellemzően együtt mozognak, a 2015-ös évben azonban látványosan elvált egymástól a legfontosabb lengyel (WIG20) és a magyar (BUX) részvényindex teljesítménye. A hazai tőzsde hosszú éveket követően felébredt Csipkerózsika-álmából és 2015-ben a világ egyik legjobban teljesítő részvénypiaca lett. A részvények alacsony árazottsággal kezdték az évet és a javuló fundamentumok (növekvő magyar gazdaság, csökkenő kamatszint, mérséklődő bankadó) felkeltették a külföldi befektetők figyelmét. Ezzel szemben a sokáig a befektetők kedvencének számító Lengyelországban – különösen a Jog és Igazság Párt országgyűlési választásokon aratott őszi győzelmét követően – a gazdaságpolitika fordulatot vett.
A befektetetőket elriasztó tervek és intézkedések között kell megemlíteni a magánnyugdíjpénztárak (részbeni) államosítását, a szektoradókat (pénzügyi és kiskereskedelmi), a svájci frank hitelek nem piaci árfolyamon történő átváltását, valamint a veszteséges bányavállalatok közművekkel történő megvetetését. Mindezek hatása nemcsak a WIG20 tőzsdeindex 2015-ös közel 20 százalékos esésén látszik, de a zloty forinttal szembeni gyengülésén, valamint a lengyel állampapírok relatíve rosszabb teljesítményén is megfigyelhető.
Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense: Paul Krugman Nobel díjas közgazdász a Guardian című lapban írt cikkében hosszan érvel a megszorítások filozófiája és politikája ellen. Elméleti és empirikus megközelítésben is bemutatja, hogy a valóságban mennyire nem működik az az Alberto Alesina Harvard-i közgazdász nevével fémjelzett elmélet, amely szerint a megszorítások visszaállítják a magángazdaság szereplőinek “üzleti bizalmát”, akik aztán ismét beruháznak, és így növekedésnek indul a gazdaság. Krugman szerint ehelyett a valóságban a Keynes által leírt folyamatok működtek a 2008 utáni válság országokban. A megszorítások csökkentették az aggregát keresletet, az pedig rombolta a gazdasági szereplőinek bizalmát, visszavetve a beruházásokat. A “bizalom tündér” - ahogy Krugman ironikusan nevezi - nem jön el, és ebben az IMF kutatói is egyetértenek vele. A válságot jól abszolváló országok (Lengyelország, USA, Kína, stb.) ehelyett masszív keynesiánus anticiklikus politikákat működtettek.
Az év közgazdasági összecsapása mindezek fényében egyértelműen a görög válság kicsúcsosodása volt. Az elszámoltathatatlan, jegyzőkönyv és formális szabályok nélkül működő eurozónás pénzügyminiszterek ad hoc csoportja, az Eurogroup útjába állt a frissen megválasztott új görög kormány megszorításokkal szemben alternatívát kínáló keynesiánus, humán tőkébe befektetni és az oligarchák által foglyul ejtett államot megszüntetni kívánó programjának.
Annak ellenére tették ezt, hogy a megszorításokat károsnak ítélte nem csak maga az IMF kutatói gárdája, hanem a világ közgazdasági elitje: Kenneth Rogoff, az Acemoglu-Robinson ismert szerzőpárosból az utóbbi, Thomas Piketty, Joseph Stiglitz, és az eminens sor még hosszan folytatható lenne. Mindezek ellenére, ahogy az eurózóna három legelismertebb, független akadémiai szakértője, Paul de Grauwe, Charles Wyplosz és Barry Eichengreen egymástól függetlenül megírták, az Európai Központi Bankot annak statútumával szembe menve politikai zsarolásra használták fel, újabb káros megszorító csomagba kényszerítve a görög kormányt.