Index Vakbarát Hírportál

Sajttal küzdünk az Iszlám Állam ellen

2016. január 29., péntek 15:55

A Kőröstej látja el a csaknem 100 ezer fős jordán hadsereget sajtkonzervvel. Az erről kiírt tendert tavaly év végén nyerte el a magyar cég. Osztrák, ausztrál és közel-keleti pályázók sajtjait is megelőzve, több száz tonna mennyiségű ömlesztett Cheddar sajtkonzervet esznek majd a jordániai katonák, derül ki a cég közleményéből.

A megállapodás szerint több száz tonna sajtkonzervet szállítanak ki december és március között. A Buda márkájú, ömlesztett Cheddar sajtkonzerveket 113 grammos és 340 grammos kiszerelésben juttatják el a közel-keleti ország fegyveres ereje számára.

A közel 1000 főt foglalkoztató vállalatcsoport a legnagyobb magyar sajtexportőr. A külföldi piac azért sem ismeretlen terep számukra, mert eladásaik 65-70 százaléka külföldre történik. Ezen belül 85 százalékot kifejezetten az arab országok képviselnek. Hajdú márkájuk világszinten elismert, a Közel-Keleten az egyik legkedveltebb sajtmárka, de hazánkban is piacvezető egyes sajtkészítmények között.

A Kőröstejet a libanoni származású, orvosi diplomáját Magyarországon megszerző Dr. Riad Naboulsi alapította 1989-ben. Mára Magyarország egyik legnagyobb sajtgyártójává és élelmiszer-exportőrévé vált.

Rovatok