Index Vakbarát Hírportál

A DM vezére alapjövedelmet vezetne be

2016. február 4., csütörtök 12:41 | nyolc éve frissítve

A jövedelemre az embernek a fizikai megélhetéséhez van csak szüksége, a munkára viszont azért, hogy megvalósíthassa önmagát - mondta az AlapblognakGötz Werner, a Drogerie Markt áruházláncot alapító milliárdos üzletember, aki az alapjövedelem egyik legbefolyásosabb támogatója. Werner a DM-en kívül más sikeres vállalkozásokban is benne van, többek között ő a fenntartható fejődést segítő üzleti projekteket is felkaroló GLS Bank egyik vezetője. 

Werner szerint csak idő kérdése, hogy az alapjövedelemmel is az történjen, ami már egy sereg korábbi utópiának minősített ötlettel. Ahogy a nők szavazati jogot kaptak, úgy a mindenkinek alanyi jogon járó juttatás is hamarosan utat törhet magának, mivel részben megoldást jelenthet több olyan problémára is, amit a munka világának változásai - például a mesterséges intelligencia miatt növekvő munkanélküliség - hoznak magukkal. 

Vállalkozó vagyok, aki a gyakorlati életből szerzett tapasztalatait feldolgozva jelenti ki: valójában nincs köze egymáshoz a munkának és a jövedelemnek. A jövedelemre az embernek azért van szüksége, hogy éljen, megéljen. A munkára viszont azért, hogy kibontakozzon és fejlődjön.

- mondta az interjúban. Szerinte az alapjövedelemnek nem kellene attól függenie, hogy éppen lefelé vagy felfelé ívelő periódusban van a gazdaság, és az utóbbi hónapban érkezett bevándorlóknak is megadná a juttatást. 

Rovatok