Index Vakbarát Hírportál

Hatmillió állami alkalmazottat rúghatnak ki Kínában

2016. március 1., kedd 11:44

Öt-hatmillió dolgozót bocsáthatnak el Kínában állami zombicégektől a következő néhány évben, írja kínai kormányközeli forrásokra hivatkozva a Reuters. A kirúgási hullámmal az ipari túltermelést és a környezetszennyezést szeretné csökkenteni a kínai állam. 

Hétfőn még csak arról érkeztek hírek, hogy hamarosan 1,8 millió embertől válnak meg a szén- és acélipari ágazatban, ez keddre 5-6 millióra módosult és a több szektort is érint. Ha a tervezet megvalósul, ez lesz az elmúlt két évtized legsúlyosabb megszorítóprogramja az országban. 

A leépítésre kerülő munkásokat olyan állami vállalatoktól rúgják ki, amelyeket 1998 és 2003 között szervezett át Kína. Ennek keretében 28 millió fős létszámfejlesztésre került sor, ami a központi kormányzatnak 73,1 milliárd jüanjába (11,2 milliárd dollárjába) került a letelepedési alapokból. Időközben legalább hét szektorban okafogyottá vált a hatalmas termelési kapacitás és rengeteg dolgozó, így ezeken a területeken "zombicégek" jöttek létre: többek között az üveggyártás, a cementgyártás, a hajóépítés is érintett. A kormányzati tervekben az is szerepel, hogy egyes vállalatoknak abba kell hagyniuk termelést, de meg kell tartaniuk az alkalmazottaikat, mert az állam tart a tömeges munkanélküliség durva társadalmi következményeitől. 

Kína 2010 óta számtalan különböző intézkedést próbált ki az ipari túltermelés megfékezésére, de mostanáig ezek nem jártak túl sok sikerrel. Az Európai Kereskedelmi Kamara nemrég egy jelentésben azt írta, a kínai állam elbukott a tartományi kormányok ellenállásán. 

A túltermelés a Hu-Wen korszakból maradt probléma a Reuters forrása szerint. Hu Jintao és Wen Jiabao 10 éven át voltak elnöki illetve miniszterelnöki pozícióban 2013-ig, és 4 billió jüant pumpáltak iparfejlesztési projektekbe, ekkor jöttek létre a hatalmas és mostanra részben feleslegessé vált kapacitások az országban. Kína aktuális gazdasági problémáiról és ennek világgazdasági összefüggéseiről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Rovatok