Index Vakbarát Hírportál

Kína kevésbé tud fegyverkezni

2016. március 4., péntek 09:11

Idén 7-8 százalékkal növeli Kína a védelmi kiadásait az előző évhez képest, ami hat éve a legalacsonyabb növelése lesz a hadi költségvetésüknek, írta az MTI. 

Ez elég komoly visszavágás ahoz képest, hogy az eddig is folyamatosan növelt védelmi kiadásiak tavaly például tíz százalék felett nőttek, hivatalosan 135,39 milliárd dollárra (nagyjából 37,8 ezer milliárd forintra).  

Persze a kínai állami adatok jelentős része egyszerűen sima hazugság, de mindig érdekes, hogy mit állítanak magukról. Másrészt Kína direkt kevesebb dolgot számol bele a védelmi kiadások közé, mint mondjuk az USA. Az állammal homályos módon összefonódó rengeteg, elvileg piaci cég miatt mondjuk ez nem is lenne feltételenül egyszerű kiszámolni. Mindenesetre ha elfogadottabb akár 40-50 százalékkal is magasabba lenne a hivatalos  hadi kiadásaik szintje is, ha elfogadottabb módszertant használnának.  

Az elmúlt napokban egyébként a hongkongi médiában több katona is azért lobbizott, hoyg magasabb legyen nköltségvetésük. Akár 20 százalékos növelést is indokoltnak tartottak volna arra hivatkozva, hogy az USA katonai jelenléte a térségben most nagyon fenyegető nekik. 

Rovatok