Index Vakbarát Hírportál

Ő a VW-botrány egyik legnagyobb áldozata

2016. március 10., csütörtök 07:58

Repül a Volkswagen amerikai vállalatának elnök-vezérigazgatója, Michael Horn. Egészen pontosan közös megegyezéssel váltak el tőle, fél évvel a nagy volkswagenes dízelbotrány után. Egyébként Horn 2014 óta vezette a céget, írja a Financial Times.

Igazából már arra sem adtak magyarázatot, hogy miután az amerikai méréseken kiderült, hogy szándékosan és súlyosan csal a cég a dízelautóik károsanyag-kibocsátásával, azután Horn milyen alapon maradhatott.

Egyébként az amerikai kongresszus előtt így Hornnak kellett megvédenie a céget a csalások dacára, írja a BBC

Horn azonnali hatállyal távozott, helyét a szintén az amerikai leányvállatnál dolgozó Hinrich Woebken veszi át. 

Rovatok