Index Vakbarát Hírportál

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentették a BKIK elnökét

2016. március 11., péntek 08:21

4,8 milliárd forint tagdíjat nem fizettek be a kamarának, és Szatmáry Kristóf a szervezet elnöke, fideszes politikus semmit sem tett ennek behajtása érdekében. Ezt állítja az egyik tag. Szatmáry Kristóf szerint egész egyszerűen nem igaz az egész. A budapesti iparkamaránál pénteken tartanak tisztújítást.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) egyik tagja hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségen Szatmáry Kristóf elnök ellen, aki a Fidesz országgyűlési képviselője és korábban a Miniszterelnökség miniszteri biztosa volt. A feljelentés szerint 2012 óta 4,8 milliárd forintnyi kamarai hozzájárulást nem fizettek be a regisztrált gazdálkodó szervezetek, és az elnök, valamint a BKIK vezetősége nem tett semmilyen lépést ennek behajtására – derül ki az Indexhez eljuttatott friss feljelentésből.

A feljelentésben azt állítják, hogy 2015-ben nagyságrendileg 100 ezer tag nem fizette be az 5000 forintos díjat a 244 ezer regisztrált szervezetből. Ez összesen 1,2 milliárd forintnyi tartozást jelentett tavaly, ami négy évre vetítve 4,8 milliárd forintos hiányt jelent. A bejelentés szerint a hűtlen kezelés nemcsak azért áll fent, mert a BKIK maga nem ment a pénze után, hanem azért is, mert Szatmáry nem fordult a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, amely a kötelezettséget adók módjára hajthatná be. A működési szabályzat szerint egyértelműen az elnök feladata lenne, hogy a tartozásokat beszedesse és így a költségvetést fenntartsa. 

Szatmáry Kristóf szerint ez egyáltalán nem igaz. Évek óta együttműködnek a NAV-val a végrehajtások behajtása érdekében. Az együttműködésre a BKIK szerint jó példa, hogy a budai irodaházukban még külön NAV-iroda is van. 

Szatmáry: Minden alapot nélkülöz a feljelentés

Szatmáry Kristóf szerint minden alapot nélkülöz az ellene tett feljelentés, amely kimeríti a rágalmazás fogalmát.  A kamarai hozzájárulás ugyanis köztartozásnak minősül, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) inkasszó formájában szedhet be a vállalkozásoktól. Egyáltalán nem igaz az, hogy a BKIK nem hajtatná be a NAV-val a tartozásokat. A feljelentésben megfogalmazott állítás már csak azért is felháborító, mert a köztartozások behajtásáról a kamara rendszeres időközönként tájékoztatja a nyilvánosságot- egyebek között sajtóközlemények formájában is. A BKIK szorosan együttműködik a NAV-val a köztartozások behajtása érdekében, ugyanis rendszeresen több 10 ezer cég marad el a fizetéssel. 2014 decemberétől 2015 novemberéig a kamara összesen 10.239 behajtási kérelmet adott át a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak 169 millió forint értékben. Azért csak ennyit, mert az adóhatóság fővárosi kirendeltségei –érthető okokból -  hetente mindösszesen 450 végrehajtási ügyet képesek kezelni a BKIK részéről. A NAV-val külön megállapodást is kötött a BKIK a behajtások nagy száma miatt, emellett csak azért nyitott az adóhatóság külön irodát a kamara budai irodaházában, hogy minél hatékonyabban tudja ezeket az ügyeket kezelni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal általi behajtásokból tavaly összesen 31 millió forint folyt be. Ez a BKIK költségvetésének mindössze 1,2 százaléka.

Keretes szöveg.

A budapesti iparkamaránál pénteken lesz tisztújítás. A mostani elnök, Szatmáry Kristóf fideszes politikus, aki korábban a Miniszterelnöksége kereskedelempolitika kormányzati összehangolásával kapcsolatos feladataiért felelős miniszteri biztosa volt. Az elnöknek több kihívója is van, komoly ellenzéke van a kamarán belül.

Szatmáry ellenfelei és kamarai ellenzéke szerint az elnök és rokonai több szálon is kézben tartják a szervezetet.

Nemrég Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője is nyíltan kritizálta az állapotokat, mondván a BKIK a Szatmáry-család saját bizniszévé alakult át.

Parragh azt is kritizálta, hogy a budapesti cégeknek csupán néhány százaléka tag, a legjelentősebb vállalkozások látványosan távol maradtak a szervezettől. A Napi.hu úgy tudja, hogy Szatmáryék nemrégiben két hét alatt csaknem 50 új tagot léptettek be, míg egy sor jelentkezőt formai okok miatt utasítottak el. Ezek a szervezetek így nem vehetnek majd részt a szavazásban. A sok újonnan belépett tag a lap szerint befolyásolhatja a szavazás végkimenetelét, mert a kamarában az egy tag, egy szavazat elv érvényesül.

Szatmáry szerint minden rendben van

Szatmáry az Index egy korábbi cikkére reagálva levélben cáfolta, hogy két hét alatt csaknem félszáz új tagot léptettek volna be, és ez a jelenlegi kamarai tagság jelentős része lenne. Szerinte 50 cég beléptetése egyébként sem befolyásolná a választás kimenetelét. A beléptetésekről pedig azt írta 1200 felszámolás alatt álló társaság felvételét utasították el formai okok miatt. De csak azért, mert „Nagy Elekék úgy próbáltak csalni,” hogy 5-6 felszámolóhoz tartozó cég felvételét kérték.

Nagy Elek magát Szatmáry kihívójának nevezte, szerda reggelre sajtónyilvános vitára hívta a BKIK jelenlegi vezetőjét, aki állítása szerint visszalépett ettől. Szatmáry erre reagálva azt közölte, hogy Nagy Elek csak aznap reggel szólt a vitáról, aminek meghirdetésére „sem ismerete, sem jogalapja nem volt.” Ráadásul a jelenlegi elnök szerint egyáltalán nem számít a riválisának, mivel nem is hivatalos jelölt. Elnököt ugyanis csak a küldöttek jelölhetnek, majd a közgyűlés dönt a pozíció betöltéséről.

Rovatok