Index Vakbarát Hírportál

Még 4000 hektár állami földhöz jutott Mészáros Lőrinc

2016. március 11., péntek 12:13

Mészáros Lőrinc újabb 3960 hektár állami földhöz jutott egy adásvétellel. Mészáros ugyanis feleségével felesben megszerezte a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság utódcégét, az Agrosystem Zrt.-t – írja az Agrárszektor.hu

Alcsútdoboz és környéke az övé lett

Az elmúlt években elképesztő gyorsasággal gazdagodó Mészáros Lőrinc családjának különböző tagjai hirtelen több mint egymilliárd forintért vettek állami földeket vagy földbérlettel bíró cégeket Alcsút környékén.

Sőt, az állami földekre kiírt árveréseken az Alcsútdoboz közigazgatási területéhez tartozó földeket szinte kizárólag csak ő és családja vásárolta fel a Nemzeti Földalap honlapja szerint.

Ennek a cégnek az az egyik különlegessége, hogy még az első Orbán-kormány alatt, a 2001-es privatizációjakor igencsak kitömték állami földekkel. Ötven évre kaptak használatra 3960 hektárt, amit így kvázi nem lehet eladni, mert tulajdonosváltás esetén is csak az Agrosystem használhatja 2051-ig. Hasonlóan szerencsés helyzetbe kerültek tehát, mint például akkoriban a Simicska-féle Mezort Zrt. agrártársaságai, írja a lap.

Egyébként a mostani földprivatizáció során 765 hektárt már eladtak Mészárosék új földjeiből, nagyjából 800-at pedig terveznek. De Mészárosékon kívül másnak nem éri meg megvenni, hiszen az új tulajdonosok lényegében semmit nem csinálhatnak az új földjükkel. Egy dolgot kivéve: ha ugyanis sikerül bizonyítaniuk, hogy botrányosan alacsony bérleti díjat kért az állam még 2001-ben, akkor esetleg kezdeményezhetnek némi egyoldalú díjemelést, hogy közelítsék a díjakat a piaci árakhoz.

A Mészáros házaspár egyébként Kenyeres Sándor ingatlanmilliárdostól vette át az Agrosystemet az állami földek bérleti jogával együtt.

Rovatok