Elég nagy dolog történt nemrég, mondhatni, egy mérföldkőhöz ért az emberiség. A Google öt éve létrehozott DeepMind csoportja kifejlesztett egy olyan intelligens programot, ami viszonylag simán letakarította a pályáról a go nevű játék Kaszparovját, a koreai Li Szedolt.
A négyezer éves go nagyságrendekkel nehezebben algoritmizálható játék, mint a népszerűbb sakk. Az összehasonlítás kedvéért: amikor sakkban a kétezres évek közepére már nem volt ellenfelük a gépeknek, addig a góban egészen mostanáig nem létezett olyan program, amit egy jobb emberi játékos ne tudott volna magabiztosan legyőzni.
Mindez nem jelenti azt, hogy önmagában ettől valami megváltozott. De intő jel arra, hogy amíg mondjuk a menekültek vagy az olajár pár éves problémáján pörgünk, addig olyan rendszerszintű technológiai innovációkra is fel kellene készülnünk, amik 50 vagy 150 évre meghatározhatják a jövőnket.
Vagy másképp megfogva: akiknek van kisgyerekük, azok most nagyon nehéz helyzetben vannak. Van elgondolásuk arról, hogy mi lesz a gyerekükből, ha felnő? A jó válasz leginkább az, ha nincs, ugyanis várhatóan a most felnövő gyerekek kétharmadának olyan munkája lesz, ami ma még nem is létezik.
Az az igazság, hogy elképesztő iramban fejlődünk. A termelékenységünk az ipari forradalomhoz hasonlóan meredeken emelkedik, a világ GDP-je pedig a válsággal együtt is jobban nőtt 2000 és 2010 között, mint az aranykornak tartott 1990 és 2000 közti időszakban. Pedig a GDP még rosszul is mér, ami az ingyenes szolgáltatások korában alulbecsléshez is vezethet.
Az a baj, hogy ebből a nagy termelékenységnövekedésből mostanában elég kevés jut el a mezei emberekhez. Pontosabban a foglalkoztatás nem nő, vagy akár csökken is, az alsó és középrétegek jövedelme pedig nem vagy észrevehetetlenül lassan nőtt. Ebben más okok is közrejátszottak azon kívül, hogy gépek elvették volna az emberek munkáját, mindenesetre az biztos, hogy rengetegen válhattak csalódottá és leszakadóvá.
Ha gyors technológiai fejlődés történik, akkor a munkahelyek egy része gyorsan fog megszűnni, mint a lámpagyújtogatóké, a bérkocsisoké vagy a metró bejáratánál álló ellenőröké. Ha megnézzük az USA-ban a legtöbb embert foglalkoztató tíz szakmát, akkor nem tűnik irreálisnak azt várni, hogy döntő részüket tíz éven belül robotok is fogják végezni.
| Szakma | Fő |
| Bolti eladó | 4 155 190 |
| Pénztáros | 3 354 170 |
| Irodai alkalmazott | 2 789 590 |
| Konyhai kisegítő | 2 692 170 |
| Kórházi ápoló | 2 468 325 |
| Pincér | 2 244 480 |
| Vevőszolgálati alkalmazott | 2 146 120 |
| Takarító és Karbantartó | 2 058 610 |
| Raktáros | 2 024 180 |
| Titkárnő és adminisztratív munkatárs | 1 841 020 |
| Összesen | 25 773 855 |
Ahogy az is biztos, hogy mondjuk bejárónő-, karbantartó- vagy ápolórobotot talán egy jó ideig nem fogja megérni fejleszteni a komplexebb feladataik miatt. Azaz elég sok, akár alsó kategóriás munkánál még az ember marad „a legolcsóbb 70 kilós nemlineáris általános számítógép, amit betanított munkásokkal tömegesen elő lehet állítani”.
Az olyan állások viszont szintén veszélybe kerülhetnek, mint mondjuk azoké a vállalati középvezetőké, akik lényegében főleg információcsomagokat alakítanak a vezetők számára kezelhetőbbé. De például éppenséggel a körzeti orvos helyett is diagnosztizálhat nemsokára egy gép.
A probléma azzal van, ha az átállás túl gyors, márpedig most a gosiker is azt jelzi, hogy elég gyors lehet. Az LSE egyik kutatója szerint az ilyen innovációs ciklusokból következhet az, hogy ha az állam nem tud hatékony átmenetet biztosítani az eszközeivel, akkor fordul a választók kétségbe esett része tömegesen a nagy, paternalista állam vagy akár szélsőségesen demagóg hülyeségek felé.
Aztán amikor újra egyenlőbben oszlanak szét az innováció hozta javak, akkor mindenki újra liberálisabb lesz, és inkább azt kéri az államtól, hogy ne szóljon bele az életébe, el tudja dönteni ő maga is, hogy mihez kezdjen a sorsával.
Azt tudjuk, hogy a gazdag országok azért is gazdagabbak, mert az intézményeikkel és a szabályozásukkal ügyesebben tudnak folyamatosan megújulni a környezet változása mellett. Ez minket is erősen érint, mivel egy több évtizeddel ezelőtti gazdaságfilozófiával, jogi vagy oktatási rendszerrel komolyan megnehezíthetjük hosszabb távon is a dolgunkat. És ha máshonnan nem, a rendszerváltásból tudhatjuk, hogy nagyon nehéz visszahozni azokat a munkaerőpiacra, akik egyszer tartósabban kiestek onnan.
Szóval a mostani goeredmény valójában nemcsak játék, hanem igen komoly jelzés is az embereknek és az államnak is.
Ha érdekli, hogy mit mond az ember és a gép pillanatnyi harcáról egy nagy név, akkor jó, ha tudja, hogy pénteken az MIT matematikus-közgazdásza, Erik Brynjolfsson ingyen ad elő angolul, a GE Digital és a Rajk szervezésében.
Az innovációs ciklusokban gondolkozó LSE-s Carlota Perez eredményeit itt találja.
Vagy épp az optimista lelkesedők elleni értelmes érveket Tyler Cowennél vagy pláne Robert J. Gordonnál is megtalálja.