Index Vakbarát Hírportál

Elfogadták a módosításokat Rogán lakáslottójához

2016. március 29., kedd 23:20

Visszaküldte Áder János a Rogán Antal-féle lakáslottóval kapcsolatos törvényt, aminek módosításait most elfogadta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága az MTI szerint. Az otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényjavaslat módosításában több között most az is szerepel, hogy

A módosított javaslatról szerdán szavaznak.

A Rogán alá tartozó államtitkár, Tuzson Bence elmondta a testület előtt, hogy a "garanciális szabályok egyértelművé tételével kívántak eleget tenni az államfő által javasoltaknak".

Az ellenzék szerint azonban az Áder által kifogásolt pontok felére továbbra sem érkezett válasz és tovább is 

jogalkotással elkövetett korrupciónak

nevezte a jogszabályt, ami nem védi a kisbefektetőket és a gazdagabbakat helyezi jobb pozícióba. A Jobbik képviselői a garanciát hiányolták az előterjesztésből.

Ezért kockázatos a lakáslottó

Az elfogadott törvény szerint azok, akik új lakást akarnak venni, otthonteremtési közösségekbe (nok) tömörülhetnek, amikbe a tagok 10-15 évig összedobják a pénzüket, hogy aztán a közös pénzből egy-egy tag lakást tudjon vásárolni.

A nokok pénzét zrt. formában direkt erre a célra létrejött cégek kezelik; azt pedig, hogy ki mikor kaphat lakást a pénzből, licitálással vagy (ha a licitálásnak nincs egyértelmű eredménye) sorsolással döntik el a tagok. Az állam pedig, ahogy lakástakarék-pénztáraknál is, a befizetések 30 százalékának megfelelő támogatást nyújtana a tagoknak. A javaslat részleteiről itt írtunk.

A törvényben ugyanakkor vannak kockázatos és gyanús dolgok is. A közösségekben például előbb jutnak lakásfinanszírozáshoz azok, akik nagyobb önrészt tudnak bemutatni, vagyis először a gazdagabb tagok vehetnek majd lakást a szegényebbek pénzéből. Emellett a 30 százalékos állami támogatás csak azoknak jár, akiknek a közösségét egy ún. megbízható szervező cég szervezi, ezt a minősítést pedig olyan szervezők kaphatják meg, akik legalább 1000 lakóingatlant felépítettek vagy értékesítettek már.  Ennek a kritériumnak előreláthatóan csak egy vagy két cég fog megfelelni Magyarországon. 

Rovatok