Sokáig szárnyalt a high-tech iparban vezető finn gazdaság, a 2009-es válság óta viszont nem tud kitörni a mélyrepülésből. Hatékony az oktatási rendszer, alacsony a korrupció, könnyű üzletelni, de akkor mi romolhatott el?
Finnország látványosan leszakadt az elmúlt években nemcsak Skandináviától, de Európa nagy részétől is: míg az eurózóna gazdasági teljesítménye már majdnem elérte a válság előtti szintet, Svédországé pedig 8,6 százalékkal meg is haladta azt, a finn GDP tavaly még mindig több mint 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint a válság előtti csúcs. Ezzel nem csak a jobban teljesítő európai országok körözik le a finneket, de a válság éveit igencsak megsínylő spanyol gazdaság is jobban teljesít.
A mostani mélyrepülés különösen aggasztónak tűnik, ha a legutóbbi nagyobb finn válsághoz hasonlítjuk: az 1990-es évek elején fordult mély visszaesésbe az ország, miután kidurrant egy nagyobb ingatlanpiaci lufi, amit csak tovább súlyosbított, hogy a szomszédban összeomlott a Szovjetunió.
Míg azonban akkor már három év után egyértelműen javulni kezdett a helyzet, és hat év után a GDP elérte a korábbi színvonalat, addig a mostani válságból hat év után sem látszik még a kiút, egy átmeneti enyhülés után még mindig jóval a válság előtti szint alatt teljesít a gazdaság. Ráadásul az Európai Bizottság tavalyi számításai szerint idén sem fog javulni a helyzet, a várható 0,7 százalékos növekedés csak az eladósodott Görögország teljesítményénél lesz jobb az EU-ban.
Az elhúzódó válságnak politikai következményei is vannak: mint sok más országban, Finnországban is előtörtek a populisták. A Finnek Pártja (korábban Igaz Finnek) 2011-ben a szavazatok majdnem egyötödét söpörte be, pedig 2007-ben, a válság előtt még 4 százalékos eredményével kispártnak számított. A tavalyi választásokon is tudta tartani a magas támogatottságot, a szavazatok több mint 17 százalékát megszerezve a kormányba is bekerült, így a Finnek Pártja lett az első populista párt az országban, ami tagja lett egy kormánykoalíciónak.
Pedig nem is olyan régen még nemcsak politikailag, gazdaságilag is nagyon máshogy festett a kép. 1999-ben, amikor Finnország csatlakozott az eurózónához, minden biztatónak tűnt az országgal kapcsolatban: a növekedés 2000 és 2007 környékén elérte, sőt több évben meg is haladta az 5 százalékos ütemet, és bár a kétezres évek elején volt egy lassulás, a növekedés egészen 2009-ig töretlen volt.
A World Economic Forum 2007-ben még a világ legversenyképesebb gazdaságának értékelte a finnt, viszont mára visszacsúsztak az – igaz, még mindig előkelő – nyolcadik helyre. Az innovációban és a tudásalapú gazdaság felépítésében is élen jár az ország, a válság előtt itt volt Európában a negyedik legmagasabb a tudásalapú iparágakban foglalkoztatottak aránya.
Ráadásul nem is költekezett túl az ország a válság előtti időszakban: a költségvetés rendszeresen többlettel zárt, ami 2007-ben meghaladta a GDP öt százalékát is, az államadósság pedig a 33 százalékos szint alá csökkent. Ez azóta a visszaesés hatására alaposan megváltozott: az államadósság 2014-ben már megközelítette a GDP 60 százalékát, és várhatóan tovább emelkedik a következő években, az éves hiány pedig jóval 2 százalék fölé nőtt. Ez az adósságnövekedés pedig már az EU rosszallását is kiválthatja, hiszen a maastrichti kritériumok 60-as adósságplafont írnak elő az eurózóna tagállamai számára.
„A finn gazdaság négy párhuzamos sokktól szenved” – mondta Erkki Liikanen, a finn jegybank elnöke korábban a Business Insider-nek. Hanyatlik a Nokia és az ország papíripara, most mennek nyugdíjba egy nagyon nagy létszámú generáció tagjai, magasak a munkaerőköltségek, amik versenyképtelenné tették a gazdaságot, és az orosz válság is érzékenyen hatott az exportra. A 2008 utáni öt év alatt 42 ezer állás szűnt meg az iparban, és 53 ezer az elektrotechnikai szektorban, ami jelentős veszteség egy ötmillió lakosú országban.
Az egyik fő probléma, hogy az utóbbi években nagyon elszálltak a fizetések a produktivitáshoz képest. Azonban ez nem azt jelenti, hogy maguk a fizetések emelkedtek volna, hanem inkább az ipari termelékenység esett nagyot, miközben a korábban is magas fizetések nem csökkentek. Az ország jelentős exportját adó Nokia és a papíripar gyengélkedik, miközben ennek ellensúlyozására a relatív fizetések csökkentésére lenne szükség – ahhoz, hogy visszaszerezzék a piacokat, olcsóbbá kellene válniuk, ennek pedig az egyik fő akadályát a magas fizetések jelentik.
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint emiatt maga az euró lehet a baj egyik fő forrása: míg az 1990-es évekbeli válságban az ország le tudta értékelni a valutáját, így növelve a versenyképességét, addig most erre nincsen lehetősége, így a szomszédos Svédországgal ellentétben nem tudja monetáris politikával elősegíteni a recesszióból való kilábalást.
Ugyanakkor nem biztos, hogy az eurózónából megérné kilépnie az országnak. A finn jegybankelnök szerint egy kicsit gyengébb finn márka lehet, hogy rövidtávon segítene, de nem oldaná meg a fő problémákat. Ahhoz, hogy hosszabb távon fenntartható növekedési pályára álljon vissza az ország, a költségvetési spórolás mellett strukturális átalakításokra van szükség, hogy növeljék a versenyt a munkaerőpiacon és a termelésben.
Emellett a nyugdíjakhoz is hozzá kell nyúlni, itt a reformot már megtárgyalták, de az új törvények megalkotása még várat magára. Pedig egyre nagyobb szükség van erre: Finnországban az egyik legmagasabb Európában az idősek aránya, a 65 éven felüliek majdnem egyötödét teszik ki az ország lakosságának, és bár a gazdaság teljesítménye még mindig 5 százalékkal alacsonyabb a válság előtti szintnél, a jóléti juttatások nem csökkentek ilyen mértékben.
Vágni pedig van miből: az OECD adatai alapján Finnországban rendkívül magasak, majdnem elérik a GDP 60 százalékát az állami költések. Ezzel a finn állam arányosan többet költ, mint bármelyik másik skandináv állam, az eurózóna 50 százalék körüli költéseit pedig messze lekörözi.
Így nem marad más hátra, mint a megszorítás: Finnország, ami a költségvetési szigorúság egyik fő szószólója volt az eurózónában, többek között Görögország helyzete kapcsán, a következő öt év folyamán hatalmas, 10 milliárd eurós megszorítócsomagot készül végrehajtani. A terv tavaly ősszel máris országos sztrájkhoz vezetett, és kérdés, hogy középtávon elég lesz-e a strukturális problémák megoldására.