Index Vakbarát Hírportál

Egymilliárdból gazdálkodott tavaly a Fidesz

2016. május 12., csütörtök 09:49

Több mint egymilliárd forintból gazdálkodott tavaly a Fidesz, bevétele nagy része költségvetési támogatásból származott, de voltak nagylelkű adományozóik is, írja az MTI.

A legutóbbi Hivatalos Értesítőben közzétett, 2015-ös pénzügyi beszámoló szerint a nagyobbik kormánypárt:

Így az összes bevétele 1 milliárd 83,4 millió forint volt. Az 500 ezer forintot meghaladó hozzájárulásokat, adományokat külön is részletezni kell, ebből kiderül, hogy Kukoda Nándor adományozott a legtöbbet, 1,2 millió forintot. A Fidesz európai parlamenti képviselői közül Deli Andor 895 ezer, Schöpflin György 800 ezer, Kósa Ádám pedig 697 ezer forinttal járult hozzá a párt működéséhez.

A kormánypárt tavaly 920,8 millió forintot fordított a kiadásaira. A működési kiadások 359,9 millió forintot tettek ki, "politikai tevékenységre" 153,4 millió forintot költöttek, eszközbeszerzésre 8,8 millió forintot fizettek ki, 2,7 millió forintból pedig más szervezeteket támogattak. Emellett a külön nem részletezett egyéb kiadások 396 millió forintot tettek ki. 2014-ben, a választás évében a Fidesz jóval nagyobb büdzséből gazdálkodott, akkor több mint 2,8 milliárd forint volt a bevétele.

Rovatok