Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas a válság, jöjjön egy kis államosítás

2016. május 15., vasárnap 07:23

Termelésüket gazdasági okokból leállító gyárak államosítását és gyártulajdonosok bebörtönzését rendelte el Nicolás Maduro venezuelai elnök, írja az MTI.

Maduro azzal magyarázta az intézkedést, hogy az érintett vállalatokat „a burzsoázia megbénította”, a vállalkozók pedig „szabotálják a gazdaság működését”. Mindent meg kell tenni a termelés újraindítása érdekében, mondta az elnök, aki szerint az egész gazdasági válság „külső agresszióval” magyarázható.

Maduro ezenkívül hadgyakorlatokra adott utasítást, "külső fenyegetésre" hivatkozva.

Venezuelában súlyos élelmiszer- és energiaválság van, és feszült a politikai légkör a tavaly decemberi parlamenti választások óta, amelyeken a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű ellenzéki pártkoalíció többséget szerzett a törvényhozásban, a Nicolás Maduro vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) pedig 17 év után először kisebbségbe került.

Maduro pénteken belső, illetve az Egyesült Államokból kiinduló "gazdasági puccskísérletre" hivatkozva elrendelte a január közepe óta érvényben lévő gazdasági szükségállapot meghosszabbítását újabb hatvan nappal. A szükségállapot feljogosítja az elnököt arra, hogy beleavatkozzon a venezuelai vállalatok ügyeibe, illetve valuta- és árkorlátozást vezessen be.

A jobboldali ellenzék szombaton arra figyelmeztetett, hogy Venezuelában "robbanásveszélyes" a helyzet a társadalomban terjedő elégedetlenség miatt, és ha meghiúsul a Maduro leváltásáról szóló népszavazási kezdeményezésük, annak "kiszámíthatatlan következményei" lehetnek. "Ha elzárják a demokratikus utat, nem tudjuk, mi fog történni". "Venezuela egy bomba, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat" - mondta Henrique Capriles ellenzéki vezető egy tüntetésen.

Rovatok