Index Vakbarát Hírportál

Saját tulajdonba venné az állami a kárpótlási alap földjeit

2016. május 17., kedd 20:37

Saját tulajdonba venné a kárpótlási alapban lévő termőföldeket az állam, olvasható a Parlament honlapjára kedden feltett tervezetben.

A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett tervezet szerint a kormány célja a kárpótlási folyamat lezárása, aminek első lépéseként a Földet a gazdáknak program keretében rendezni kívánja a kárpótlás során hátramaradt termőföldek tulajdonjogi helyzetét.

A törvénymódosítás célja, hogy ezeket az ingatlanokat el lehessen adni, így a szövetkezeti földalapba tartozó földek kijelölésük után az állam tulajdonába kerülnének. Hatályon kívül helyeznék azt a rendelkezést, ami lehetővé tette a szövetkezeti földek kárpótlási jeggyel való megvételét.

Rovatok